Hali! Nagyon, nagyon köszönöm a 30 rendszeres olvasót! Egyszerűen hihetetlenek vagytok :) Bizonyára észrevettétek, hogy új a desing, szóval mi a véleményetek róla? Nekem személy szerint nagyon bejön és imádom :) Mivel hamarosan eléri a blog a végét az események kezdenek kiéleződni és felgyorsulni minden szereplőnél, és csak szólok nagyon gonosz leszek! :P xx MissLocsiFecsi
~ Van,
hogy egy apróság megváltoztatja az életünket. Hirtelen, amikor a
legkevésbé számítunk rá, történik valami, és új irányba indít. Olyan
útra, ami csupa meglepetés. Hová érkezünk? Ez az út maga az élet. Így
keressük a fényt. De hogy megtaláljuk a fényt, előbb át kell jutnunk a
sötétségen. ~
~Hope szemszöge~
-Jól van, azt tegyék az asztalra! – mutattam a munkásoknak a
terem bal szélén meghúzódó nagy asztalra.
Még mindig nem tudom
elhinni, hogy elvállaltam ezt! Ha emiatt kötök ki a temetőben nagyon megverek
valakit!
Elgondolkozva figyeltem a kék egyenruhát viselő munkásokat,
akik lassan egy órája hordák be a szükséges kelékeket a hatalmas terembe, amit
Zayn születésnapi bulijára béreltünk ki. Az asztalok már a helyükön voltak, de
a bárpultnak még a fele se volt készen. A homlokomat összeráncolva próbáltam
kitalálni, hogy hogyan is használjuk ki a terem nagyságát.
-Nem, nem! Azt vigyék el innen! – kiáltottam rá egy férfire,
aki éppen középre tolt be egy asztalt. – Nem kell több asztal!
Dühösen csaptam le a
pultra a jegyzetfüzetemet és a tenyerembe temettem az arcomat. Oké, csak vegyél mély levegőt és nyugodj
meg! Ne hagyd, hogy kiborítsanak! – gondoltam fáradtan, s az órámra
pillantottam.
Éppen amikor
felegyenesedtem, karok fonódtak a derekam köré.
-Harry. –mosolyodtam el. Egy halk sóhaj kíséretében a
fülemhez hajolt, lehelte csiklandozta az arcomat.
-Ne Harry, ez csikiz! - fordultam meg a karjában és egy apró
puszit nyomtam a szájára.
-Örülsz nekem? – kérdezte incselkedően.
-Hát… mit kapok, ha nem?
-Nagyon, nagyon súlyos megtorlást… - suttogta, majd szájával
súrolta az enyémet.
Felsóhajtottam, majd
elnevettem magamat.
-Te sose játszol tisztán. – háborogtam. - Megadom magamat;
örülök neked. – fontam a karjaimat a nyaka köré és megcsókoltam.
-Hm… - húzódtam el tőle egy kis idő múlva. – Még nagyon sok
dolgunk van!
-Kell segítség?
-Harry Styles, úgy emlékszem te tegnap azt ígérted nekem,
hogy reggel az lesz az első dolgod, hogy ide gyere segíteni! Ehhez képest már
dél is elmúlt! – kocogtattam meg az órámat.
-Sajnálom, de korán volt az még nekem. – vont vállat.
-Ki gondolta volna?! Na gyere! – húztam a pulthoz. – Kezdj
neki az italok kipakolásának! Szólj, ha végeztél! –hagytam ott. S ekkor
megpillantottam az éppen akkor belépő Niall, Liam és Louis-t.
-Fiúk, éppen jókor! – üdvözöltem őket. – Munkára fel! –
kiáltottam el magamat.
A három srác egy
grimasz kíséretében állt be segíteni. Gyorsan kiosztottam a feladatukat, majd
én is a dolgomra mentem.
Két óra múlva úgy
tűnt lassan minden a helyére kerül. A italok és a harapnivalók a pulton és az asztalokon
elszórva helyezkedtek el. A táncparkettet már akkor villogó fények járták be és
a zene dobhártya szakasztóan üvöltött.
-Oké, fiúk, végeztünk! – csaptam össze a tenyereimet és
megkönnyebbülten felsóhajtottam. – Nyomás átöltözni! – adtam ki a parancsot és
Harry-vel az oldalamon visszaindultam a hotelbe.
~
Az öltözködés nálam
soha nem tartott sokáig, főleg akkor nem, amikor siettem. Magamra kaptam egy
szoknyát és egy fölsőt és máris késznek nyilvánítottam magamat.
A fésűt párszor
gyorsan végighúztam a sötét loboncomon, majd beleléptem a kedvenc cipőmbe.
Éppen amikor kész lettem, kopogást hallottam az ajtó felől. Elmosolyodtam.
-Gyertek!
Az ajtó kinyílt és
megpillantottam az öt fiút, ahogy az ajtó előtt tolonganak. Harry lépet be
először és szédítő gyorsasággal mellettem teremett. Belepuszilt a nyakamba,
majd a fülemhez hajolt.
-Gyönyörű vagy, Hope! – suttogta.
-Köszönöm. – kapaszkodtam bele az ingjébe és közelebb
húztam.
Egy figyelmeztető
köhögés szakította félbe a pillanatot. Elváltunk egymástól, majd a fiúkra
mosolyogtam és elindultunk kifelé.
-Bulira fel! –kiáltottam fel.
Pár percen belül a
party közepén találtuk magunkat. Rengeted ember volt a terembe, ami egészen
másképp nézett ki akkor, mint délelőtt. Zayn-t mindenki nagy lelkesedéssel
üdvözölte és jó kívánságokkal, s ajándékokkal halmozták el. Örültem annak, hogy nem egy béna meglepetés bulit
rendeztünk, mint a filmekben, sokkal jobb volt így, hogy Zayn mindenről tudott.
És mint kiderült Zayn nem is szerette a meglepetéseket, mi pedig ezt
tiszteletben tartottuk.
Az ajándékozásra
rögtön az elején történt meg. Zayn tőlem és Harry-től közösen kapott egy kínai
teakészletet, hozzá illő füstölővel. Harry szerint, barátja azóta akart ilyet
mióta járt egy New York-i kínai teaházban, ami nagy benyomást tett rá.
Liam-től egy karórát
kapott, Louis-tól egy ’vas happenin-es pólót kapott, Niall pedig egy dedikált
baseball ütővel ajándékozta meg.
Nem sokkal később
Harry-vel kezdtem táncoltam. Élveztem a zene ritmusát, és ahogy dübögött a
fülembe. Harry végighúzta az ujjait a gerincemen, majd a derekamon simította
végig a kezét. Felnyögtem az érintésére, s fejemet hátravetve táncoltam tovább.
Forró lehelete a nyakamat csiklandozta, mire én felnevettem. Harry magához
húzott és durván megcsókolt. Minden egyes érintése forró tűzként égette a
számat, s bőrömet. Amikor félbeszakította a csókunkat, az ajkaim egy újabb
csókért könyörögtek, nem törődve az égető fájdalommal, amit a durvaság hagy
maga után.
-Elmegyek valami innivalóért, jól? – kérdezte rekedt hangon.
-Jó. – bólintottam és tovább folytattam a táncot.
Hirtelen Zayn-t
pillantottam meg, ahogy egy hosszú szőke hajú lánnyal társalog. A lány
összeráncolta a homlokát és furán nézett a fiúra, majd megrázta a fejét és
odébb állt. Megálltam a tánccal és átverekedtem magam a tömegen, hogy Zayn-hez
érjek.
-Hé nem úgy volt, hogy becsajozol? – vontam kérdőre. – De
már elmúlt éjfél is és te még mindig egyedül vagy!
-Tudom és …
-Mi? – próbáltam meg túlkiabálni a hangos zenét, mert semmit
nem értettem abból amit Zayn mondott. – Nem hallok semmit, gyere menjünk inkább
be a ruhatárolóba! – húztam az említett helyiség felé.
Bementünk a kis
szobába, ami tele volt kabátokkal és keresztbe font kézzel megálltam Zayn
előtt.
-Szóval? Miért nem tart sehol még a terv?
-Mert… nem tudom… - vont vállat. – Majd jobban próbálkozom…
-Hé Zayn ez a te szülinapod, töltsd úgy, ahogy szeretnéd! –
mondtam egy kicsit kedvesebb hangon. – Talán hülyeség volt ez az egész dolog a…
-Nem! – szakított félbe és kihúzta magát. –Végig csináljuk!
- mondta határozottan. – De…
-De mi?
-Segítened kell.
-Mégis miben?
-Hogy hogyan csináljam!
-Te…tessék? – kérdeztem tágra nyílt szemekkel.
-Nézd, ne nevess ki, de fogalmam sincs, hogy szedjek fel
valakit.
-Mi van? Zayn, ne csináld már!
-Nem, én komolyan mondom. Emily a második barátnőm volt, és
én azt nem nevezném felszedésnek, hogy amnéziáson segítettem neki az emlékei
visszaszerzésében… És különben is ő fontos volt nekem… csak úgy jött a többi…
de fogalmam sincs, hogy hogyan kezdjek ki valakivel, aki nem érdekel, és nem is
tetszik, mert mást szeretek…
-Öhm értem…aszem. – néztem rá furán. Már megint mibe keveredtem? – Akkor talán…ö… próbáljuk el a szitut.
– vetettem fel.
-Jó.
-Oké, akkor én leszek a dögös plázacica üres fejjel, de cuki
pofival. – jelentetem ki. – Istenem! – nyögtem kétségbeesetten.
-Kezdjük! – nézett rám várakozóan Zayn, mire én bólintottam.
-Szia, szépfiú. – erőltettem mosolyt az arcomra, s legyűrtem
a röhögő görcsöt. – Csak így egyedül? – léptem hozzá közelebb.
-Hát úgy látom nem sokáig. – mosolyodott el ő is. – Egy
ilyen csinos lány, mit te mit keres egyedül itt? – bókolt.
-Reméltem, hogy nem kell egyedül töltenem az estét. – búgtam
bájosan és igyekeztem nem elhányni magamat a nyáladzástól.
-Ööö hát…
-Zayn! – szóltam rá. – Ne ijedj meg, csak játszd tovább a
szerepedet!
-De én senkivel nem akarok lefeküdni! – csattant fel.
-Tudom, de ha nem mész bele a játékba, semmi esélyed! Zayn,
ez a hely több nyomulós libával van tele, mint amennyit meg tudnál számolni!
Gyerünk!
-Oké. – nyelt egy nagyot. – Én se vágyok másra, minthogy
veled töltsem az éjszakát. Biztos vagyok benne, hogy jól fogunk szórakozni! –
nevetett fel.
-Mit szólnál előtte egy csókhoz? Nem akarok a buli végéig
várni… - nyafogtam.
-Ó baby tudod, mi kell nekem! Így is túl sokat vártam rád!
–lépet még közelebb. Én is követtem a példáját s már csak egy pár centiméterre
voltunk egymástól. Nem állt szándékomban megcsókolni, ahogy neki sem engem,
csak látni akartam, hogy képes-e majd ha eljön az idő, elmenni a végéig.
Már éppen gratulálni
akartam neki a tökéletes játékért, és hogy arcán nem ült ki a habozás, amikor
az ajtó kivágódott.
-Harry! – kiáltottam fel és rögtön hátrálni kezdtem
Zayn-től.
Anyááád ez nagyon izgiii gyorsan köviit
VálaszTörlésÖrülök hogy tetszett :) xx
TörlésJó lett, és a desing ( vagy mi az) is szuper! Várom a következőt! :)
VálaszTörlésKöszi örülök hogy elnyerte a tetszésedet :) xx
TörlésTényleg nagyon jó lett az új kinézet!!! :) De a történetre csak annyit mondanék, hogy... tudod, mit nem fogok csúnyán beszélni. Megpróbálom kulturáltan elmondani!
VálaszTörlésMIÉRT tetted ezt? Most komolyan, te ezt élvezed? Ezzel most vége lett Harry és Hope kapcsolatának is. Nem volt elég Emily és Zayn, nem, neked ők is kellettek!
Na jó, igazából tetszik és így izgalmasabb, meg valószínűleg ki fognak békülni, de akkor is: MIÉRT?
Csak ennyit akartam. :)
Angi xx
Igen élvezem, nagyon :D Mivel én egy szadista állat vagyok itt élem ki magamat xD Honnan veszed hogy kibékülnek, vagy egyáltalán, hogy összevesznek?Sose tudhatod! :) xx
TörlésMeglepi nálam: http://forgetyoourlife.blogspot.hu/2013/02/elso-dijam.html
VálaszTörlésKöszönöm szépen :) xx
Törlés