40. Fejezet - Part 2

Sziasztok! Öhm bocsi a késői érkezésért, de hosszú részt akartam :) Szóval elérkeztünk a blog utolsó fejezetéhez :( Egyrészt örülök, hogy eddig eljutottam, mert soha nem hittem volna hogy 32 feliratkozom, 24,000 pluszos megjelenítésem lesz, és hogy hétről hétre ennyi kedves mondatot kapok tőletek :) Az elején annak is örültem, hogy 1 egy ember olvassa a blogomat, most pedig 32! :) 27 embernek ez az egyik kedvenc blogja, 12 szerint egész jó és 2 ember gondolja úgy hogy lenne még mit rajta javítani.Nagyon köszönök mindent, a sok szeretetet a kedves kommenteket, nagyon jól estek :)) Ez volt az első blogom, és ennek következtében merültem el a blogger világban és ismertem meg új embereket, szereztem új barátokat :) A legelején sokszor azt sem tudtam mi lesz a következő fejezetben, most pedig itt vagyunk a végénél :) Az egész blog ötlet egy ugyanilyen esős tavaszi hétvégi napon jött és még aznap létrehoztam a blogot és megírtam az első részt. Ez a blog tanított meg írni és ennek hatására fejlődtem hétről hétre. Hiszen eleinte hibákkal voltak tele a részek és látszott, hogy egy kezdő írja. Mostanra rengeteget fejlődtem, de nem eleget. Úgy érzem a blogomnak ez a méltó befejezése és remélem nektek is tetszik :)

Egyébként arra gondoltam, hogyha ti is benne lennétek lehetnének időnként extra részek pl.: Karácsonyi rész, Húsvéti, Születésnapi rész... amolyan különkiadásos funkció szerepet töltenének be :) Az oldalsávban tüntetném fel, hogy mikor hozom és milyen témában(ezt ti döntenétek el) Szóval ha szeretnétek ilyen kommentben, e-mail-ben(misslocsifecsi@gmail.com) twitteren (https://twitter.com/MissLocsifecsi) írjatok nekem, hogy mit szeretnétek, vagy ha van valamilyen kérdésetek én szívesen válaszolok rá pl. kivel mi lett, hány gyereke lett :P stb.. minden olyan dologra amire nem kaptatok választ még :)

Ja és nézetek be a blogjaimra :) http://www.mypastisdark.blogspot.hu/ ( nem fanfiction, melankolikus történet) http://www.newchanceinmylife.blogspot.hu/ ( 1D fanfiction, ha a Hope és Harry párost szerettétek tetszeni fog nektek ez a történet is )

Jó olvasást :) xx MissLocsiFecsi

~You'll be the prince and I'll be the princess, It's a love story baby just say yes!~

 ~Emily szemszöge~

Gyáva módjára viselkedtem és nem vettem tudomást Zayn és Liam jelenlétéről. Végig csak a padlót bámultam. Scarlett észrevette rajtam, hogy mennyre kényelmetlenül érzem magamat, így csak pár szót váltott a bátyjával. Némán hagytuk el a tömbházat és indultunk el vásárolni. Zoe aggódó pillantásokat vetett felém, hiszen ő pontosan tudtam mi történt Zayn-nel.

-Ne is kérdezzem, ugye? – fordult felém Scarlett.

-Ne.  – feleltem. -  Csak maradjunk az eredeti tervnél és menjünk a belvárosba.

-Rendben. – bólintott.

~

Másnap csak három órám volt az egyetemen, így késő délelőtt már visszaértem a kollégiumba. A földszinti levélszekrényből kivettem a kulcsot és a leveleket, majd felsétáltam a harmadik emeletre.

  Ledobtam a közös asztalra a kulcsot, a leveleket pedig gyorsan átfutottam. Alaposan meglepődtem, amikor megláttam a nevemet az egyiken, hiszen általában csak Scarlett kap levelet. Bár fogalmam sincs, hogy ki küld neki heti négy levelet.

  Kíváncsian téptem fel a borítékot és vettem ki a levelet belőle.

Kedves Emily,

Bizonyára meglepődsz, hogy írok neked ennyi idő után, de úgy érzem, le kell írnom, azt ami nyomja a szívemet. Három éve, amikor szakítottál velem nem értettem miért. Dühös voltam és nem vettem észre a nyilvánvalót. Igazad volt, megváltoztam, és rossz irányba. Sajnálom, hogy erre csak később jöttem rá. Túl későn. Elvesztetlek. Téged, akit igazán szerettem.

Most már mindent értek. A saját utunkat kell járnunk, hogy megtudjuk kik is vagyunk. Te tanítottál meg a legfontosabbra, arra, hogyan legyen önmagam. De a végén mégis mindent elrontottam. Senkit sem találtam, aki mellett újra magam lehettem volna. Senkit, aki magamért szerettet volna. Mindenkit csak a pénzem és a hírnevem érdekelt. Kivéve téged. Emily, nem kérem, hogy kezdjük előröl, csak azt kérem, hogy bocsáss meg nekem.

Zayn

  Döbbenten tartottam a kezemben a levelet és nagy levegőt vettem. Felkavart, hogy ennyi idő után írt nekem. Teljesen összezavart. Miért csak most írt? Miért így? Ó, istenem Zayn, megőrjítesz! Pont most, amikor már kezdtelek elfelejteni, bumm újra feltűnsz és elrontasz mindent! Most mit tegyek? Írjak vissza neki, vagy esetleg hívjam fel? És ha számot változtatott? Vagy egyáltalán ez helyes lenne így? Nyomulósnak tűnnék? A francba!

-Emily?

-Hm? –néztem fel ijedten és Zoe-val találtam szembe magamat.

-Már vagy egy fél perce szólongatlak, mi van veled? – ráncolta össze a homlokát.

-Semmi, de te hogy kerülsz ide?

-Mondom, elmaradtak az óráim. – felelte. – Mi van abban a levélben, Em? Rossz hír?

-Dehogyis. Csak a nagynéném írt, hogy… hiányzom nekik meg ilyenek.

-Hát jó. – vont vállat. – Minden rendben…? – kezdte, de kopogás szakította félbe a mondatát.

-Szabad! – kiáltottam el magamat.

  Ekkor Hope dugta be a fejét az ajtón vigyorogva. Hosszú barna haja lazán omlott a vállára, barna szemei pedig boldogan csillogtak.

-Hope! – sikítottam fel szinte, amikor megláttam az örök vidám barátnőmet. Odaszaladtam hozzá és jó erősen megöleltem. – Hiányoztál Hope! Már vagy egy hónapja a színedet se láttam! Mi van veled? – támadtam le.

-Hé nyugi Ems, te is hiányoztál. – mosolygott rám. – Ó, míg el nem felejtem! – nyúlt bele a táskájába és két borítékot vett elő. – Tessék. – nyújtotta felénk.

-Mi ez? – vettem el a krémszínű borítékokat, és kíváncsian tekintettem Hope-ra.

-Meghívók.

-Mire?

-Egy esküvőre. – mondta titokzatosan.

-Mi…mi? Te férjhez mész? Harry megkérte a …?

-Dehogyis. – legyintett. – Nem az enyém lesz! – vigyorgott.

-Akkor kié? – értetlenkedtem.

-Egy barátnőmé.

-És miért lettünk mi meghívva? – ráncoltam össze a homlokomat. – Hope, én ezt nem értem…

-Nem is kell. – vágta rá nevetve a barátnőm. – Csak gyertek el!

-Bármint én is? – lépet egyet előre Zoe.

-Igen! Kell valaki, akit ismerek ott, szóval légy szíves gyertek el!

-Nem azt mondtad, hogy a barátnőd esküvője lesz? – kérdeztem gyanakvóan.

-De, de rajta kívül nem ismerek senkit és azt mondta bárkit meghívhatok.

-Jó. - egyeztem bele. – Elmegyek.

-Ha te mész, én is megyek. – vont vállat Zoe.

-Remek. - csapta össze a kezét Hope. – Jó buli lesz, majd meglátjátok!

-És mikor lesz?

-Ööö hát körülbelül egy óra múlva.

-Mi? – kapta szája elé a kezét Zoe.

-Te most szórakozol velünk? Hope, hogy az istenben készüljünk el ennyi idő alatt? Ráadásul úgy, hogy normális ruhám sincs?

-Ezért hoztam ezeket! – rántott elő egy nagy csomagot a táskájából. – Gondoltam biztosra megyek.

  Óvatosan vettem el tőle a csomagot és bontottam ki. A puha anyag csiklandozta a tenyeremet, ahogyan kiemeltem belőle a két ruhát és az ágyra fektettem őket.

Zoe ruhája:

Emily
ruhája

-Csak kölcsönzős, de remélem tetszik. – szólat meg Hope.

-Csodásak. – nyögtem. – Azt hiszem szerelmes lettem.

-Rendben, akkor öltözetek, mert még oda is kell érni! – dörrent ránk Hope.

-És te?  - kérdeztem, miközben a ruháimat kezdtem lehámozni magamról.

-Én már készen vagyok. – felelte és levette a kabátját, ami alól ki tűnt az elegáns szabású ruhája. – Siessetek!

 Hope ruhája:

  Halkan felnevettem majd öltözködni kezdtem. Fogalmam se volt, hogy mi fog kisülni, de elég izgatottá váltam.

  Félóra múlva Hope segítségével teljesen elkészültünk, és senki meg nem mondta volna, hogy órákig tartó készülődés helyet pár perc alatt vágtuk magunkat puccba.

-Most már tűrhetően néztek ki. – vigyorgott ránk Hope. – Aszta, mindjárt irigy leszek.

-De humoros valaki. – mormogta Zoe. – Muszáj volt így megcsinálni a hajamat? Hülyén érzem magamat.

-Nyugi jól nézel ki. – nyugtattam meg.

-Így tuti bepasizol. – kotyogta közbe Hope, mire Zoe úgy nézett rá, mint aki bármelyik pillanatban lépes lenne a torkának ugrani.

-Még mielőtt Zoe neked ugrik, induljunk el, jó? – kaptam fel egy csinos fekete kabátot és a barátnőimre mosolyogtam.

-De hát igaz. – kacagott még mindig Hope. – Majd meglátod. – mondta, majd elindult kifelé. – A kocsi lent vár. – pillantott vissza még ránk.

-Van kocsid? – lepődtem meg.

-Nem de Harry kölcsönadta az övét a sofőrjével együtt. – válaszolta, majd intett, hogy siessünk.

~

  Az esküvőt a város szélén tartották, egy kicsit és eldugott helyen. Az udvaron már jó pár vendég lézengett édes pezsgőt kortyolva. A kerek asztalokra bézs színű terítő díszelgett egy kisebb csokor fehér nárcisszal a vázákban. A levegőt nárcisz és jácint illat töltötte be, s friss szellő csiklandozta meztelen vállamat. Mosolyogva figyeltem a halvány rózsaszín virágokkal díszített fákat ás oszlopokat. Az éppen virágzó fák, s az újjá éledő fű tette tökéletesé a hatást.

-Meg kell néznem Danielle-nek kell-e segítség az öltözködésben, itt maradtok, vagy velem jöttök? – fordult felén sugárzó arccal Hope. Pont úgy nézett ki, mint aki éppen egy gyerekes csínyt akar elkövetni, rajtam.

-Kösz, inkább maradok. – ráztam meg a fejemet. – Zoe?

-Én is azt hiszem. – nézett el az italpult felé. – Szükségem van egy italra.

  Hope vállat vont, majd még mindig vigyorogva fordul sarkon és sietett be a házba.

-Neked is feltűnt, hogy valamit elhallgat előlünk? – hajoltam közelebb Zoe-hoz, aki időközben az egyik pincértől elvett egy pohár pezsgőt.

-Igen. És van egy olyan érzésem, nem fogunk örülni, hogyha kiderül mi az. – tűnődött el a barátnőm.

-Ó-ó, azt hiszem ez a pillanat most van. – mondtam döbbenten, amikor megláttam Niall-t közeledni felénk a ház felől.

-Tessék? – követte a pillantásomat Zoe és kikerekedett szemekkel bámult a közeledő – immár barna – Niall-re, s döbbenetében ujjai közül kicsúszott a pohár, ami egy hangos koppanás kíséretében ért földet és ömlött ki az édes folyadék belőle.

-Ez most kellemetlen lesz… - mormogtam, majd menekülőre fogtam.

-Hé, te meg hová mész? – kapta el a karomat Zoe. – Segíts már!

-Ha Niall itt van, akkor Zayn is itt van, és per pillanat nem vagyok benne biztos, hogy elég nyugodt állapotban vagyok ahhoz, hogy kulturáltan viselkedjek. – léptem egyet hátra. – De szerintem te könnyedén megoldod majd ezt a helyzetet, mármint Niall-ből ítélve, aki úgy vigyorog, mint a tejbe tök.

-Utállak! – sziszegte, mire én csak elmosolyodtam majd elindultam az ellenkező irányba.

  Szó sem volt róla, hogy annyira utáltam Zayn-t, hogy még látni se bírtam, nem, éppen ellenkezőleg volt. Túlságosan örültem annak, hogy itt van ő is. A szívem őrült tempóban dübörgött a mellkasomban, s szinte futva mentem végig a ház mellett futó ösvényen, mai feltehetőleg a ház mögé vezetett. Messze mindenkitől.

  Féltem, ha meglátom rögtön elvesztem a fejemet és olyat mondok, amit nem lenne szabad. Lihegve roskadtam le a ház falának tövébe és az arcomat a tenyerembe temettem. Hogy lehet ez? Hogy szerethetem még mindig? Miért? Ó a francba, minek is jöttem el ide! Ha összefutok Zayn-nel nekem végem! Mit mondanék neki? Kösz hogy írtál és tök jó, hogy egyszer szerettél, de már nem?! És hogy ez rohadtul fáj?

Oké szed össze magadat! Csak lazán! Most szépen visszamész és normálisan kezeled a helyzetet!

Egy mély sóhaj kíséretében felálltam és kisimítottam a ruhámat, s megigazítottam a hajamat. Vette még egy mély levegőt és elindultam visszafelé.

-Emily?

Ez a hang…

-Zayn? – fordultam meg és még levegőt is elfelejtettem döbbenetemben.

  Zayn három méterre állt tőlem egy nagy fa árnyékában elegáns fekete öltönyben. Arcán pár napos borosta volt, ami még vonzóbbá varázsolta őt. Fekete haja kócosan állt szerteszéjjel, s szája sarkában szexi mosoly játszott.

-Te..te is Liam és Danielle esküvőjére jöttél?

-Mi..? - a francba.  – Úgy látszik. – mosolyogtam idegesen.

-Megkaptad a levelemet? – kérdezte rekedtes hangon és közelebb lépet.

-Igen. – haraptam be az alsó ajkamat. – Én már haragszom. Megbocsátottam.

-Örülök. – mosolyodott el.

Bólintottam.

-És a barátnődet is elhoztad?

-Nincs barátnőm. – mosolygott még szélesebben Zayn. – Még.

-Tessék?

-Miért bocsátottál meg? – döntötte oldalra a fejét.

-Mert elismerted azt, amit három éve nem, és időben észrevetted, hogy mi lett veled. Újra olyan vagy, mint akit szerettem egykor. Újra. – néztem bele a szemeibe.

-Nos ez esetten el kell valamit mondanom.

-Mit?

-Szeretlek még mindig, és tudom, hogy te is.

-Miből gondolod? – incselkedtem vele.

-Mert féltékeny vagy a nem létező barátnőmre, nem igaz?

  Halkan felnevettem, majd futni kezdtem Zayn felé. Pillanatok alatt áthidaltam a távolságot közöttünk és a két tenyerem közé fogtam az arcát és vadul lecsaptam az ajkaira. Mohon téptem a száját, s Zayn pedig a derekamnál erős karjaival átölelt és közelebb húzott magához. Ujjai a hajamban kalandozták, s jobb kezével a gerincem vonalán játszadozott, aminek hatására felnyögtem. A lábaimat felhúztam és a dereka köré fontam és mélyen felsóhajtottam. A fejemet felvetettem, Zayn pedig ajkaival az érzékeny bőrt csiklandozta a nyakamon és mélyen, torokból felnyögött.

-Gyönyörű vagy Emily… - súgta a fülembe, majd apró csókokkal hintette be az arcomat egészen az ajkaimig, ahol újabb csókcsatába kezdünk.

-Zayn… - nyögtem fel, s Zayn hajába markoltam. A levegőt kapkodva vettem, képtelen voltam kontrolálni a testemet, amely sóvárogva vágyott Zayn érintéseire.

-Emily. – döntötte a homlokát az enyémnek és csokoládébarna szemeit az enyémbe fúrta. Reszketve vette a levegőt, és a szemeit egy pillanatra lehunyta. – Szeretlek.

-Én is szeretlek Zayn és nem akarok többé nélküled élni.

  Zayn elmosolyodott és egy apró puszit nyomott a számra, majd letett a földre. Kezét az enyémbe csúsztatta és elindultunk vissza az esküvő középpontjába. Abban a pillanatban, amikor visszaértünk lépet le lépcsőről a menyasszony, Danielle.

-Gyönyörű. – suttogtam. A lány egy egyszerű pánt nélküli ruhát viselt kiengedett göndör hajjal. Kreol bőrét a fehér ruha még jobban kiemelte és szebbé tette.

-Te sokkal szebb vagy. – mormolta Zayn, s arcát a nyakamba fúrta. Halkan felnevettem a csiklandós érzéstől és a kisujjam hegyével végig simítottam Zayn arcán. A fiú felemelte a fejét én pedig a vállára hajtottam a fejemet és figyeltem tovább a ceremóniát, Danielle mosolygós arcát és Liam boldog tekintetét.

  Hirtelen Zoe-t és Niall-t láttam meg az egyik fa árnyékában, ahogy egymásba karolva csókolózva, mindenről megfeledkezve. Hát úgy látszik Niall, nagyon meggyőző tudd lenni, ha akar. – mosolyogtam magamban.

  Mosolyogva hajtottam vissza fejemet Zayn vállára, és a szemem sarkából láttam, hogy Hope vigyorog ránk az udvar túlsó végéről.

-Úgye Hope megint kerítőnőnek képzelte magát? – kérdeztem halkan Zayn-től.

-Tudod milyen.

-Fontoskodó. – mondtuk egyszerre, mire felnevettünk.

  Hope elfordult és Harry-vel kézen fogva indultak el Liam és Danielle felé gratulálni.

-Gyere, menjünk mi is. – húztam a főasztal felé Zayn-t.

  Soha nem bántam meg, hogy megismertem Zayn-t, akkor sem, ha sokszor fájt ez az ismeretség. Mert ő sokkal többet adott nekem, mint addig bárki, miatta ismertem meg Hope-ot, Niall-t, Louis-t, Harry-t, Liam-t, Eleanor-t. Nem tudom, hogy meddig leszünk még együtt, vagy mit hoz a jövő, de azt tudom, hogy nehézségek mindig lesznek, de mi mindig túl fogunk jutni azokon. Előbb vagy utóbb. Mindent legyőz a szerelem, és nekünk engednünk kell neki…