23.Fejezet

Hi guys! Előszőr is bocsánat a késésért, tudom hogy nagyon rég volt mát rész, de válságban voltam stb. ezt most nem fejtem itt ki, nem akarlak titeket untatni! Másodszor most, hogy iskola van valamint még egy blogomat írom:http://mypastisdark.blogspot.hu/   és ezért nem tudom milyen sűrűséggel fogom honi a részeket, de ígérem igyekszem! :) Harmadszor köszönöm a több mint 7000 látogatót! Negyedszer :D itt http://ask.fm/MissLocsifecsiAndAngi kérdezhetek engem és Angi-t! :) Jó olvasást! :) xx

~Első pillantásra már érzi, hogy imádja és meg tudna érte halni vagy bárhová utánamenni!~

~Emily szemszöge~

-Kár, hogy holnap haza megyünk.  – sóhajtottam fel. Zayn-nel egy függő ágyban feküdtünk és tengert csodáltuk. Imádtam, ahogy a víz felszínén megcsillanó napfény körbejárja a látóhatárt. Nem tudtam betelni a látványával, no meg ott volt Zayn, aki egyenesen ellenállhatatlanul nézett ki egy szál fürdő sortba.

-Én se akarok, de muszáj haza mennünk. Vár a munka.

-Ha már munkáról beszélünk, nem úgy volt, hogy csinálsz valami vacsorát?

-De igen. – állt fel, és engem is felhúzott. Nevetve leporoltam magamról azt a kis homokot, amit a szél rám fújt és bementünk a házba.

-Zayn ez meg mi? – mutattam a nappali asztalán heverő kis rózsaszín csomagra.

-Baszus! Tisztára kiment a fejemből. Louis, Liam, és Niall küldi neked. Valami boldog nyaralás ajándékként. – vonta meg a vállát én pedig felvettem a kis csomagot. Ezek beleestek egy vödör rózsaszín festékbe? A doboz, a szalag, minden rózsaszín. Lassan kibontottam a kis csomagot. Egy rózsaszín flakon volt benne shampon felirattal. Milyen meglepő, rózsaszín. Felpattintottam a tetejét és megszagoltam. Édes málna illata volt.

-Egy shampon? Ezeknek még fantáziája sincsen?  – forgatta a szemeit.

-Ne légy már ilyen, szerintem ez egy kedves gesztus volt.

-Jól van, ha így gondolod.  – vont vállat. – Majd Valentin napra kapsz tőlem is shampon-t.

-Nem vagy vicces. Inkább elmegyek lezuhanyozni.

De a válaszát nem vártam meg, hanem feltrappoltam a lépcsőn és bementem a fürdőbe. Beállítottam a zuhanyt és beálltam alá. A flakonból kiöntöttem egy kicsit a tenyerembe és a hajamba dörzsöltem. Miután végeztem lekaptam egy fehér törölközött a tartóról és a hajamra tekertem. Gyorsan megtörülköztem és felöltöztem. A hajamról pedig elkezdtem levenni a törülközött. Tiszta rózsaszín volt az egész. Full sebességgel a tükör felé vettem az irányt. A látványtól egy hatalmasat sikítottam. Az egész hajam pink színben pompázott.

-Emily! Mi a baj?  - kopogott az ajtón. Dühösen feltéptem az ajtót és elrohantam mellette.

-Várj már!Mi a gond?És miért ilyen a hajad? – jött utánam.

-Most azonnal add meg Louis számát!  - mondtam neki kissé higgadtabban.

-Szerintem nem lenne jó, ha ilyen állapotba hívnád fel… - mondta óvatosan.

-A számot Zayn! – követeltem.

-Na jó, de lécci kicsit halkabban ordíts!

Kitéptem a kezéből a telefont és tárcsáztam. Louis 3 csörgés után felvette.

-NORMÁLIS VAGY TE? – ordítottam a telefonba. Szemem sarkából láttam, ahogy Zayn befogja fülét.

-Ó csak most használtad fel az ajándékunkat? – hallottam a hangjából hogy vigyorog. – Biztos nagyon jó áll a rózsaszín. Tényleg azért Zayn-nek még így is bejössz ugye? – nevetett.

-Louis, egy hajszálra vagyok attól, hogy megörüljek! Miért csináltátok ezt?

-A tejszínhab egy gonosz dolog, na de ez még gonoszabb.

-Á szóval azért kaptam. És Zayn miért nem kapott semmien büntetést?

-Mert neki elnézzük. Vagy talán jobban tetszene, ha a pasidnak rózsaszín a haja?

-Te nem vagy normális!!Így hogy menjek ki az utcára?

-Majd azt mondod, hogy Csodaországból jössz, vagy valami. Szerintem ki tudod találni. Különben is ez csak színező, egy hónap múlva már nyoma se marad.

-Egy hónap??!!! – kiabáltam a telefonban. – Ne akard tudni ,hogy mit kaptok tőlem ha haza érünk! – és ezzel lecsaptam a telefont.

-Zayn te csak egy szót se szólj, mert ez mind miattad van!

-Miattam?De hisz a te ötleted volt!  - védekezett.

-Le állíthattál volna! – forgattam színpadiasan a szememet.

-Biztos hogy ki tekerem Louis nyakát ezért! – dünnyögtem miközben a szobám felé indultam.

-Pedig nagyon aranyos vagy rózsaszín hajjal!  - nevetett Zayn.

~Hope szemszöge~

-Elmentem Daren!  - kiabáltam a bátyámnak és kiléptem a házunk ajtaján.

Elmosolyodtam. Ez a randi kétség kívül Harry legdurvábbjai közé fog tartozni. Bakancsom alatt kövek ropogtak, a kardigánomba belekapott a szél. Lépteimet megnyújtottam, minél előbb túl akartam lenni ezen az egészen.

Mire a fiúk házához értem, láttam, hogy Harry már ott vár engem. Persze hogy nem hallgatott rám, és torna csukát viselt. Elvigyorodtam, az a szép frissen vasalt ing nagyon nem így fog kinézni ha vissza jövünk. Harry napszemüvegét feltolta a hajára és rám mosolygott.

-Szia. – köszönt és puszit akart adni, de én kitértem előle.

-Mondtam, hogy csizmát vegyél!Vagy talán azt nem árulnak a sztár boltokba? – kérdeztem csípősen.

-Azt hittem, hogy csak vicceltél. – húzta fel a szemöldökét.

-Hát rosszul hitted! Menjünk!  - intettem neki.

Persze azt nem tudtam elérni, hogy busszal menjünk, nem nekünk fürtöske kocsijával kellett mennünk. De azért el kell, hogy ismerjem ilyen szép autóban még nem ültem, meg ilyen drágában sem.

-Fordulj itt balra! – utasítottam, mikor kiértünk a városból.

-Hol? – nyújtogatta a nyakát.

-Baszus Harry vak vagy?Egyetlen egy leágazás van, de azért megkérdezed hol?

-De én tényleg nem látom.

-Már elhagytuk te! – forgattam a szememet. Ehhez már tehetség kell.  – Remek itt még megfordulni se lehet!

-Majd én megoldom Hope!Ne aggódj!Ismerek egy utat! – nyugtatott.

-Öhm Harry, pontosan hol vagyunk? – kérdeztem negyed óra után, amikor is egy poros földúton mentünk a bozótba.

-Nyugi mindjárt kiérünk a főútra!

-Hát te tudod… - hitetlenkedtem.

Ekkor egy nagy robbanás hallatszott és a kocsi rándult egyet.

-Remek! – sóhajtottam fel. – Lesz még ennél jobb is?

-Megoldom! – vett Harry nagy levegőt.

-Azt kétlem!

Mindketten kiszálltunk az autóból és a motorháztető felé indultunk, ami alól szürke füst szivárgott ki. Harry felnyitotta, majd kezével igyekezett a füstöt eloszlatni. Én befogtam az orromat a szúró szag kizárása végett. Göndörke mindentudóan hajolt a motor felé és elgondolkodva döntötte jobbra balra a fejét.

-Hadd nézem! – toltam arrébb. –Mindent nekem kell csinálnom?

Feltűrtem az ingen ujját és benyúltam a motorhoz. Nm telt el 5 perc mikor Harry türelmetlenül topogni kezdet a lábával.

-Na?

-Ezt mi már ma nem indítjuk újra! – közöltem és lecsuktam a tetőt. Sarkon fordultam és kivettem a táskámat az ülésről.

-Mégis mit csinálsz?

-Szerinted?Elmegyek segítséget hívni!Itt nincs térerő okoska!

-Várj én is megyek!  - mondta és bezárta a kocsit.

-Úgy látszik a csili-vili kocsi nem bírja a strapát! – nevettem, miután mellém ért.

-Ne szóld le a kocsimat!

-Mert? – incselkedtem.

-Mert. Van ötleted hogy mégis merre keressük itt az élet jeleit? – kérdezte.

-Nem. – vontam meg a vállamat. – Majd szolok az ufó ismerőseimnek, aztán a csészealj repülőjükkel haza megyünk. - mire elkezdett nevetni.

-Milyen érzés hogy mindig figyelik minden lépésedet? – érdeklődtem.

-Eleinte nehéz volt, hiszen ott voltak mindenhol, de most már…megszoktam.  – mosolyodott el halványan.

-Én biztos, hogy nem bírnám ezt a tömeget, ami körül vesz. Szerintem én előbb utóbb biztos behúznék valakinek, aki nem tartja be a 2 méter távolságot.

-Belőled ki is nézem. – nézett rám. Tekintette elidőzött a szemen majd lejjebb tévedt a  számra. Gyorsan elkaptam a pillantásomat.

-Tényleg igaz, hogy az előző barátnőd 56 éves volt?

-Mi???Nem!!Te utánam néztél?

-Csak egy kicsit. – vallottam be. – Azt hittem találok valami olyat, amivel cseszegethetlek. De nem igazán találtam semmit.

-Szerintem jobb is. De rólam csak szépet és jót találhattál. Mit tudtál meg?

-Te egoista barom!Hát érdekes dolgokat…nem is, inkább furcsákat!

-Úristen milyen oldalakon jártál te? – szörnyülködött.

Én csak elmosolyodtam és lehunytam a szememet, figyelmemet pedig a természetre fordítottam. A nap már lemenőben volt, így lecsukott szemel csak enyhe világosság járta át a szemhéjamat. Elkötött hajamból pár tincs kicsúszott és az arcomba hullott. Annyira lekötött az elmélkedés, hogy véletlenül majdnem hasra estem egy kő darabban. D Harry szerencsére elkapott.

-Vigyázz. – suttogta.

-Kösz.  - szemét mélyen az enyémbe fúrta, homlokunk majdnem összeért. Láttam, hogy ajkai fokozatosan közelednek az enyémek felé, s kitéptem magamat a karjaiból. Hazza zavartan elkapta a pillantását.

-Nézd az ott nem egy tanya? – mutattam a távolba, ahol egy kis fény pislákolt.

-Talán. Gyere, siessünk, nem akarom, hogy ránk sötétedjen!

Bólintottam és futni kezdtünk. Én jócskán leelőztem förtöskét, látszólag jobb kondiban voltam. Már majdnem ott voltunk talán csak egy kilométer választott el a megmentőnktől, amikor egy kiálló gyökérben elestem. Tenyerembe apró kövek fúródtak, és éles fájdalmat éreztem a térdemben. Fájdalmamban felkiáltottam és homályosan láttam, hogy Harry gyorsabbra veszi az iramot hogy hozzám érjen.

-Hope, jól vagy?

-Mondanám hogy igen, de nem. Azt hiszem valami elfordult a bal térdemen. – nyögtem ki.

-Rá tudsz állni?

Megpróbáltam feltámaszkodni, de nem ment. A fogaimat összeszorítottam, hogy fel ne sikítsak fájdalmamban

-Harry menj a házhoz egedül!Majd vissza jössz értem, hisz közel vagyunk már.

-Nem hagylak itt! – jelentette ki és felkapott az ölébe.

-Harry tegyél le nehéz vagyok!

-Csak hülye! Nyugi elbírlak! – mosolygott rám.

-Köszönöm. – suttogtam.