24.Fejezet

Sziasztok! Ehhez a részhez csak annyit, hogy Harry szívatása nem mard el de még ne jött el az ideje! Majd a következő részeben! :) Jó olvasást! :) xx

~ A szerelem:

lehetetlen. ~ mondta a büszkeség.
kockázatos. ~ mondta a tapasztalat.
képtelenség. ~ mondta az ész.
adj neki egy esélyt. ~ súgta a szív. ~

~Hope szemszöge~

A levegőt szaporán vettem, ezzel próbáltam a fájdalmat legyűrni. Harry nagyon óvatosan vitt, mintha a legkisebb rossz mozdulattól összetörnék.

-Végre! – nyögtem ki, amikor a verandára értünk.

Harry fél kézzel bekopogott a fa ajtón. A veranda gyér fényben úszott, amit egy kis régimódi lámpás kölcsönzött. Ekkor az ajtó kinyílt és egy öreg néni lépett ki köntösben.

-Igen?

-Jó estét!Elnézést a zavarásért, de lerobbant a kocsink és segítséget szeretnénk kérni és…  - mondatát nem fejezte be, mert a nő félbeszakította.

-Férfiak! Csak a kocsi mi? Az hogy szegény lánnyal mi történt az nem fontos?Csak a kocsi… - dühöngött. – Kedveském, mi történt? – fordult felém. Máskor biztos, hogy már felpofoztam volna bárkit aki így nevez, de nem voltam abban az állapotban, hogy ezt tegyem.

-Elesett. – mondta Harry sértődötten. – És hogy csak tudja mielőtt félbe…

-Elég! - intett a nő. – Gyere fiam, hozd be! – és kitárta előttünk az ajtót.

Igazán nem figyeltem a berendezésre, de amit láttam az igen csak egyszerű volt.

-Öhm Miss…

-Mrs.Nell, kedvesem.  – segített ki az asszony.

-Igen, Mrs.Nell. Van telefonjuk?Szeretnénk valakit hívni, hogy segítsen rajtunk.  – kezdtem.

-Ó kedveském nekünk nincsen ilyen modern szerkentyűnk! A rádió nem felel meg a célra?

Már nagyon kezdet idegesíteni ez a kedveskémézés. Na meg rádió? Azt se tudom már, hogy kell kezelni. Na jó nem, de hát ez most komoly?

-Frank!Vendégeink vannak! – kiáltott el magát Mrs.Nell.

A közelből csoszogás hallatszott és egy férfi jelent meg a nappali ajtajába. Mrs.Nell hosszasan ecsetelte a helyzetünket, de olyan hosszan, hogy még egy mesemondó is megirigyelte volna.

-Bell elég! – állította le Frank a feleségét, úgy látszik még neki is sok volt belőle. – Gyerekek, azt javaslom, aludjatok itt az este, hiszen már késő van, és holnap elviszlek titeket a legközelebbi benzinkútra, segítséget hívni!

-Rendben. – bólintott Harry.

-Csak kíváncsiságból, London innen milyen messze van? – kérdeztem.

-London? Hát elég messze, odáig vigyelek titeket?Nem lenne egyszerűbb…

-Nem, jó lesz ahogy mondta, csak kíváncsi voltam. – miközben beszéltem gyilkos pillantást lövelltem Harry felé. Mondtam, hogy túl mentünk!

Harry még mindig nem tett le, így mikor az utat mutatta a vendégszobába Bell vitt tovább.

-íme! – nyitott be egy szobába.

A helyiség elég apró és egyszerű berendezésű volt, csak egy ágy egy komód egy szekrény volt benne.

-Itt csak egy ágy van! – háborogtam. Már előre láttam, hogy ennek rossz vége lesz.

-Igen.  –jött zavarba a néni. – Azt hittem együtt vannak. Tehát nem?

-De.

-Nem.

Válaszoltuk egyszerre.

-Mi? – néztem Harry-re.

-Rendben értem én! – mondta a Mrs.Nell. – De sajnos a nappaliba is csak fotelek vannak, nincs kanapénk és ágyunk sincs több!

-Harry szívesen alszik a földön! – jelentettem ki.

-Mi? – majdnem leejtett döbbenetében. – De hát…

-Így van!  - vágtam rá.

-Nos nekem mindegy, de kedveském neked le kéne feküdni!

Harry bólintott, s rá tett óvatosan az ágyra. De bármennyire is vigyázott, fájt. Halkan felszisszentem

-Minden oké? – kérdezte.

-Igen. – sóhajtottam. – Csak hagyj.

-Hozok borogatást a lábadra!  - mondta Mrs.Fell.

Miután kiment a szobából lecsuktam a szememet és próbáltam nem a fájdalomra figyelni.

-Itt is vagyok kedveském! – csoszogott be a néni egy elsősegély csomaggal.

-Hope. – mondta Harry.

-Hogy mondtad? – nézett rá Mrs.Fell kérdően.

-A neve Hope!

Mrs.Fell elmosolyodott majd oda jött hozzám. Neki látott, becsavarni a lábamat vizes kendővel.

-Aú. – nyögtem, amikor megszorította a kötést.

-Minden rendben Hope. – mosolygott tovább. – Úgy tűnik csak egy kicsit meghúzódott a térded. Nem komoly ne aggódj. És ezt vedd be, segít.  – nyújtott felém egy tablettát.

-Köszönöm. – hálásan rá mosolyogtam, és elvettem a gyógyszert.

-Jó éjt gyerekek! – köszönt el és becsukta maga mögött az ajtót.

-Fura ez a nő. – húzkodta Harry a szemöldökét.

-Bunkó vagy.  - sóhajtottam.

-Én?Hiszen te követeled, hogy a földön aludjak! – morgott.

-Fogad el Styles!

Ő felsóhajtott és megágyazott a földön az ágyról levett ágyneművel.

-Jó éjt! – mosolyogtam a párnámba.

-Jó éjt Hope!

Az éjszaka első fele viszonylag jól telt leszámítva azt, hogy a fájdalom a térdemben nem hagyott aludni. A gyógyszer nem igazán használt, na jó egyáltalán nem. Bizonyára elég hangosan mozoghattam, mert Harry felébredt éjfél körül.

-Mi a picsa? – nyögte.  – Ó. – mondta végül, amikor beugrott neki hol is van.

-Bocs, hogy felébresztettelek.  –  könyököltem fel az ágyban.

-Inkább a kemény föld…de mindegy….Te jól vagy?

-Hát nem igazán használ a gyógyszer, de minden oké. Megpróbálok elaludni…

-Sajnálom.

-Mit?

-Ez az egész miattam van…én csesztem el…  - sóhajtott egy nagyot.

-Most ne várd, hogy ezt megcáfoljam, mint a nyálas filmekben, és a karodba boruljak. – grimaszoltam, mire ő halkan felnevetett. Én is elmosolyodtam és a komódon lévő vizes pohárért nyúltam, azonban Harry felugrott és odaadta nekem.

-Kösz. – ittam egy kicsit majd visszaadtam Harry-nek. Ő visszarakta majd rám nézett.

-Minden oké Harry, menj vissza aludni.

-Csak aggódom. – mondta és visszament a földön lévő fekhelyéhez. Kissé hátra dőlt, mielőtt lefeküdt volna, gondolom fájó csontjait roppantotta ki.

-Gyere, van itt hely neked is.  - ajánlkoztam. Fene a szánakozós felembe.

-Tényleg? – meredt rám nagy szemekkel.

-De még ma!Mielőtt meggondolnám magamat!

Azzal az ágyhoz futott és bele ugrott. Én nyögdécselve arrébb mentem és átdobtam a takarom egyik felét. Egy pillanatra összeért a lábunk, felszisszentem és arrébb rántottam.

-Baszus Harry, jég hideg vagy!

-Hé, a földön aludtam!  - játszotta a háborodottat.

-Kérdezhetek valamit? – váltott komolyabb hangnemre.

-Igen.

-Mi bajod velem?

-Hát először is hogy azt hiszed, hogy helyes vagy….

-Nem hiszem, tudom!

-Ne szakíts félbe!Szóval…másodszor azt hiszed mindent megkapsz amit akarsz, harmadszor idegesítesz!

-Olyan szörnyűnek írsz le! – mondta szomorúan. – Pedig nem is ismersz…

-Talán jobb is ha nem…

-Félsz ugye?

-Mi?

-Félsz a csalódástól, hogy elhagynak, hogy csak kihasználnak, hogy becsapnak…félsz szeretni!

-Ez nem igaz! – háborodtam fel. - Nem is ismersz!

-De igaz!

-Csak azért mert nem vagyok veled, még nem félek! Nem mindenki szeret téged!

-Ez igaz, és nem is várom el. De szeretném, hogy boldog legyél!

-És mégis miért?

-Mert…én…nekem fontos vagy…

-Pff. Mondani mindent könnyű…

-…tenni kell, tudom! De te nem engeded! Folyton elutasítasz és…

-Fejezd be Styles! Nem érdekel a dumád, hagy aludni, ha nem akarod, hogy kirúgjalak az ágyból. – fordultam át a másik oldalra.

-Nem érdekel, hogy érdekel vagy sem!

-Na ide figyelj te…! – fordultam vissza.  – Te soha...!

De a mondatomat nem tudtam befejezni, mert Harry elkapott és a száját az enyémre nyomta. Annyira meglepődtem, hogy nem löktem el. A fejemben ezer kérdés cikázott, de ezek később rájöttem értelmetlenek voltak. A lényeg az volt, hogy ahogy hozzámért a szívem egy nagyot dobbant, a bőröm pedig libabőrös lett. Nem tudtam hova sorolni az érzést, de meg kell, hogy mondjam nagyon tetszett. Élettel töltött el. Csak ki akartam élvezni a helyzetet, és később gondolni a következményekre. Így hát visszacsókoltam és közelebb húzódtam hozzá, éreztem, ahogy a szája egy pillanatra ledermed a döbbenet miatt, majd vadul folytatja a csókot. A tarkómon különös bizsergés futott végig. Élveztem.