25.Fejezet

Sziasztok! Mostanában egyre kevesebbet mondhatnám egyáltalán nem komiztok, és nem tudom hogy miért?Ha valami nem jó azt is nyugodtan írjátok le nem sértődöm meg! De már nem is tudom hány rész óta csak Angi komizik fáradhatatlanul!Néha azért jól esne ha írnátok, ha csak pár szót is!Mi lenne ha én is így állnék hozzá az egészhez, hogy csak akkor hozzánk részt ha kedven van?Mondjuk 2-3 havonta?Nektek az hogy esne? Mindegy, valószínűleg úgyis leszarjátok amit írok szóval...

~16 évesen vezethettek, 18 évesen mehettek a háborúba, 21 évesen ihattok, 65 évesen ott a nyugdíj. hány évesnek kell lenni a szerelemhez? az igazihoz..~

~Hope szemszöge~

Mikor felébredtem, döbbenten érzékeltem, hogy a fejem alatt valami fel-le mozog. Hirtelen beugrott minden, az előző este emlékei… Óvatosan nagy levegőt vettem, és megpróbáltam tisztán gondolkozni, bár ez nehezen ment, hiszen Harry meztelen mellkasán feküdtem. Lopva elmosolyodtam, tudtam, hogy nem szabadot volna ennyire örülnöm, mert később még megbánom, de túl élénkek voltak Harry csókjai a fejemben. Ráadásul a lábamat kínzó fájdalmon is elmúlt. Na ne, használt a gyógyszer?

-Hé!Jó reggelt! – mondta Harry rekedtes hangon, s szemével engem fürkészett. Valószínűleg arra számított, hogy leordítom a fejét és elrohanok.

-Nyugi, nem kezdek el kiabálni. – nyugtattam meg.

-Tehát, ha nem koppintasz le akkor…?

-Nyögd már ki Harry amit akarsz!

-Most akkor mi van velünk?

-Hát…te mit szeretnél? – vigyorogtam rám.

-Hope pontosan tudod, mit akarok!

-Igen?És mit? – incselkedtem tovább. Piszkosul éreztem, hogy szívathatom.

-Jaj, ne csináld már! – forgatta a szemeit.

-Mit?Mit akarsz?

-Téged!Téged akarlak! – hangja elmélyült, ahogy ezt kimondta.

-Akarni sok mindent lehet! – mosolyodtam el és arrébb másztam.

-Hope, ne csináld ezt velem, mert beleörülök!Érted?

-Persze, és pont ez a jó benne!

-Nem menekülhetsz előlem!Tudom, hogy te is akarod!

-Tényleg? – vontam fel a szemöldökömet. Úgy döntöttem, hagyom még egy kicsit szenvedni.

-Ha nem akarnád, ellöktél volna! És most nem tudod az alkoholra kenni!

-De okos valaki!

-Hope!  - mondta komolyabb hangnemen.

-Így hívnak. – húztam tovább az agyát.

-Élvezed ugye?

-Nagyon! – nevettem fel.

-Én meg tudod, mit élvezek?

-Mit?

-Ezt. – s egy pillanaton belül mellettem termett. Nagy lendületével eldöntött és rám feküdt, hogy biztosan ne tudjak menekülni. Száját szorosan az enyémhez nyomta, s nyelve utat tört magának. Elég elszántan viselkedet…A csók közben ajkaim mosolyra húzódtak, s a takarót lerúgtam az ép lábamról és így a dereka köré fonta azt. Éreztem, ahogy ettől a teste megremeg és még szorosabban ölel át. Szája vadul falta az enyémet, mintha már csak pár percünk lenne. Végül, amikor elváltunk egymástól biztos voltam benne, hogy a fejem legalább olyan vörös, mint egy rák.

-Ezt vehetem igennek? - kérdezte huncut mosollyal.

-Nem hiszem.  – csóváltam a fejemet. – De ezt igen. – és magamhoz húztam. Most már ajkaink nem olyan vadul tépték egymást, hanem inkább gyengéden kapcsolódtak egymáshoz. Majd nevetve váltunk el egymástól, de magam se tudom miért.

-Bolond vagy. – suttogta a fülembe.

-Engem nem zavar.  – grimaszoltam.

-Lehet téged nem bírni? – sóhajtott fel.

-Már bevágódtál Styles! Ne bókolj! – erre hangosan felnevetett.

-Most már benne vagy egy rendes randiban is?

-Miért ezzel mi a baj?  - ráncoltam a homlokomat és próbáltam elfolyatni a nevetésemet.

-Semmi. – forgatta a szemeit.  -  De én tudok valami jobbat!

-Kíváncsian várom! De most jobb lenne ha lemennék Mrs.Fell-hez!

Kimásztam az ágyból és óvatosan ránehezedtem a fájós lábamra. Szerencsére elbírta a súlyomat és nem csuklottam össze. Felkaptam az ingemet a földről és felvettem a fekete fölsőmre, közben Harry is felvette a pólóját, amit nem tudom mikor került le róla.

Miattam lassan mentünk le a lépcsőn, és megkönnyebbülten érzékeltük, hogy az idő házaspár már ébren volt.

-Kedveském, jobban vagy már? – köszöntött Mrs.Fell.

-Igen, köszönöm! Mr.Fell merre van?

-Kint van a traktort szereli. D menjetek ki hozzá nyugodtan gyerekek, biztos vagyok benne, hogy hamarosan el tud titeket vinni.

Bólintottunk majd kimentünk.

-Mi a francért hagytuk a telefonokat a kocsiban? – töprengett hangosan Harry.

-Hát, mert nem volt térerő, meg nem tudom…

-Baszus!  – kiáltott fel Harry.

-Mi az?

-Beleléptem valamibe…Mi a szar ez?

-Szerintem pont az. Tehén kakiba léptél!  - fogtam a hasamat a nevetéstől.

-Ne, ne!Pont a conversemet? Hope te meg ne nevess!

-Most miért ne?Csak te lehetsz ilyen balfasz, hogy trágyába lépsz!

-Akkor se vicces!Így Adele kidob a házból! – vágott ijedt fejet.

-Tudlak sajnálni! Fejezd be a hisztit és gyere keressük meg Mr.Fell-t!

-Nem is hisztizek…De ez akkor is egy converse… - mormogta az orra alatt.

Pár perc múlva megtaláltuk Mr.Fell-t, aki biccentett majd valami autó roncs felé mutatott, hogy szálljunk be.

-Őőő ez mi ez? – kérdezte Harry.

-Hát…egy kocsi…nem?

-Szerintem, csak a szelleme… - hitetlenkedet Harry.

-Mr.Fell ez a kocsi beindul egyáltalán? – kérdeztem.

-Hát persze! Üljetek be!

Úristen mi lesz ebből?

De mint kiderült, nem kellet volna aggódnunk, hiszen a kocsi bár elég ramatyul festett, rendesen működött. Elképesztő gyorsasággal értünk a benzinkútra.

-Harry ez a háborús veterán kocsi jobban bírja, mint a te csili-vili kocsid!Legközelebb én választok neked kocsit! – fenyegettem meg.

Erre Harry megrázta a fejét és bement telefonálni.

-Miden oké!Niall eljön értünk! – mondta miután kijött.

-Oké. – fújtam ki lassan a levegőt.

-Mr.Fell köszönünk mindent, most már minden rendben lesz! – fordultam Mr.Fell-hez.

-Nincs mit gyerekek. – mosolygott majd beszállt a kocsiba és elhajtott.

-Gyerekek? – ismételtem.

~Zayn szemszöge~

Emily-t nem igazán sikerült lenyugtatnom, még mindig ki volt borulva a haja miatt. Hát most nagyon nem lennék Louis helyébe, tuti ki fogja nyírni. De ezt pár percen belül megtudom ugyanis, csak egy kis idöre ugrott haza, megnézni hogy van Lia, akit a távol létünkben a nagynénikéjéékre bízta.

Csengetek. Emily.

-Louis készülj fel a halálodra! Eleanor szerintem jobb, ha arrébb mész, ha még élni akarsz! – ordítottam be a nappaliba, miközben ajtót nyitotta. Egy csókkal üdvözöltük egymást majd, Emily gyilkos pillantással Louis irányába indult, de nem számolt azzal, hogy a barátnőjét is ott találja.

-Szia,Eleanor Calder vagyok! – köszönt Eleanor amikor meglátta a barátnőmet.

-Őő…szia én Emily Benson! – döbbent meg Em.

-Jól áll ez a szín Emily! – vigyorgott Louis, Emily pedig, ha tehette volna egy kanál vízben megfojtotta volna.

-Az egyetlen szerencséd, hogy a barátnőd itt van, különben már nem élnél! – közölte morcosan.

-Hé Emily, ne zavartasd magadat!Úgyis rá férne egy kis nevelés. – nevetett Eleanor. – Végre rá jönne milyen az ha őt viccelik meg!  - nézett összeszűkült szemekkel Louis-ra.

-Hé El mondtam, hogy véletlen volt! – védekezett Loui.

Ekkor láttam, hogy Emily arcán hatalmas mosoly terül el.

-Mi az? – bökte oldalba.

-Semmi. – de arcáról a mosoly csak nem fagyott le. Szinte már biztos voltam benne hogy kitalálta, hogy szívassa meg Louis-t. És ahogy ismerem, legalább olyan durván vág majd vissza, mint Loui.

-Készülj Louis Tomlinson, mert te ezt a viccet még nagyon megbánod! - nézett farkas szemet a barátommal.

-Majd meglátjuk. – érkezett a válasz.

Elmosolyodtam, de aztán eszembe jutott a levél, amit a nyaralás előtt küldtek. Összeszorult a gyomrom tőle. Még mindig nem mertem elmondani Emily-nek, féltem, hogy túlságosan megijedne, és én nem akartam több gondot akasztani a nyakába, nem lett volna helyes. Csak hogy nem tudtam, hogy titkoljam előle ezt az egészet, hiszen tele lesznek az újságok vele…