39. Fejezet

Hali! Kezdeném azzal, ez a rész után nagyon fogtok utálni :D De nem baj, majd remélem megbékéltek :)) Jó olvasást! :) xxMissLocsiFecsi 

~ Az a lány, aki sír...

Az tényleg törődik veled... ~

~Emily szemszöge~

-És ne felejts el, hamarosan itt van a szülinapom! Azt szeretném, ha valami igazán különlegessel lepnél meg! – vigyorgott rám Luke, mielőtt kimentem volna a házából.

-Az lesz, ne aggódj… - mormogtam. – Mennem kell…

-Szia, édes.  – búgta majd arcon csókolt, amitől szokás szerint elfogott a hányinger. - Nem akarsz mégis maradni egy kicsit, kicsim? Olyan jól elszórakoznánk! – kapta el a karomat.

-Nem. – vágtam rá. – Mondtam, mennem kell! – téptem ki a karomat a szorításából és sietősen távoztam.

-Siess vissza hamar, kicsim! – kiáltott utánam, de én válasz helyet, mélyen a fejembe húztam a csuklyát és végig siettem a kihalt sötét utcán.

  Mire hazaértem teljesen átfagytam és szinte nem is éreztem a végtagjaimat. Egyszerűen elképesztő, hogy milyen hideg tud lenni késő ősszel! A kezeimet összedörzsöltem reménykedve, hogy újra érezni tudok velük, majd a kabátomat óvatosan a fogasra akasztottam. A házban már sötét volt, s biztos voltam benne, hogy a húgom már rég az igazak álmát alussza.

  Halkan sétáltam be a szobájába, s lopóztam oda az ágyához. Szőke haja szanaszét állt, s félig eltakarta Amy tündéri arcát. Elmosolyodtam, majd egy puszit nyomtam az arcára, s takaróját, mely alig takarta be, megigazítottam. Lábujjhegyen mentem ki és az ajtóból még egyszer rá pillantottam, majd elindultam a saját szobám felé egy sóhaj kíséretében.

~

 Másnap reggel éppen a húgommal kirakóztam a nappaliban, s meleg teát ittam, amikor hallottam, hogy kopognak.

-Várunk valakit Amy? – kérdeztem a húgomat.

-Nem. – rázta meg a fejét. – De talán Rachel néni igen…

-Nem hiszem. – álltam fel. – Szóltak volna mielőtt elmentek bevásárolni. – ráncoltam össze a homlokomat. – Mindegy, megnézem ki az, te addig maradj itt! – indultam el a bejárati ajtó felé.

  Nem tudtam volna megmagyarázni miért, de rossz érzés fogott el. Vagy talán csak túl paranoiás lettem az utóbbi időben. Luke mindig is rossz hatással volt rám… Nyugi, senki nem fog kinyírni, ha kinyitod az ajtót! Nem lesz semmi baj! – próbáltam nyugtatni magamat, sikertelenül. Az ajtót egyre durvában verte a kint álló személy és én kezdtem teljesen kétségbeesni. Már ott tartottam, hogy inkább ki se nyitom az ajtót, amikor egy ismerős hangot hallottam meg.

-Emily, kérlek nyisd ki!

-Zayn… - suttogtam elhalóan.

  Egy gyors mozdulattal kinyitottam az ajtót, s majdnem felsikítottam, amikor megláttam Zayn-t.

-Úristen Zayn, mi történt veled? – néztem rá aggódóan és tettem egy lépést hátra.

-Bemehetek? Megmagyarázok mindent! – lépet közelebb.

-Nem. – tértem magamhoz, s eszembe jutott a Luke-al kötött egyezségem. Nem engedhetek a szívemnek!

-Emily, ne csináld!

-Hagyj békén Zayn. – mondtam hűvösen, s be akartam csukni az ajtót, csakhogy Zayn a lábával megakadályozta.

-Tudok mindenről. Hogy Luke megzsarolt, és rákényszerített a szakításra. – mondta mereven.

-Mi? – kérdeztem szinte sikítva.

-Engedj be és megmagyarázok mindent!

 Lassan bólintottam, majd kitártam az ajtót és félreléptem. Zayn belépet a házba és pedig becsuktam mögötte az ajtót, majd a konyhába vezettem.

-Érezd otthon magadat. – biccentettem a szék felé, majd megfordultam, hogy két poharat vegyek elő a szekrényből. – Hallgatlak.

-Az egész azzal kezdődőt, hogy Hope-al gyanítani kezdtük, hogy valami nem stimmel veled. – kezdte, miközben leült az egyik székre.

-Hope-pal?  - vontam fel a szemöldökömet és a poharakba öntöttem egy kis kólát.

-Igen. Mindent megtett azért, hogy nekem segítsen és ez miatt tönkrement a kapcsolata is Harry-vel.

-Micsoda? – fordultam felé döbbenten.

-Egy komplett tervet dolgoztunk ki az igazság kiderítése érdekében. Először is meg kellett tudnunk, hogy mit is érzel valójában, erre jó célt szolgált az álbarátnőm. Hope valódi célja az volt tegnap, hogy lássa, ez hogy érint téged. Utána pedig követett téged Luke-hoz és kihallgatta a beszélgetéseteket.

-Én… - a döbbenettől nem jutottam szóhoz és bárhogy is próbáltam összerakni egy értelmes gondolatot a fejemben, nem ment.

 Letettem Zayn elé az egyik poharat, majd leültem vele szembe.

-Értem.  – mondtam végül.  – És az arcoddal mi történt? Mond, hogy nem Luke tette ezt veled!

   Fájdalmasan néztem végig az arcán, melyen alig volt egy ép négyzetcentiméter. Tele volt piros zúzódásokkal, a szemei alatt kék-zöld foltok terpeszkedtek. Az alsó ajka teljesen fel volt dagadva és pirosabb is volt a kelleténél. Zayn lassan felemelte a jobb kezét és fáradtan a hajába túrt vele, s ekkor megláttam a lehorzsolt ujjpereceit, amelyeken alvadt vér volt.

-Igazándiból és komplikált. – sóhajtott fel. – De nem kell aggódnod, Luke egy életre békén hagy minket.

-Zayn, hallani akarom!

-Hope felhívott és mindent elmondott tegnap, én pedig az első Londoba tartó gépre felültem. Elmentem Luke lakására, aminek címét Hope adta meg. És én kiborultam… elkezdtem ordibálni vele, majd megütött én pedig visszaütöttem. Majd eldurvult a dolog és a végére és féltem, hogy nem tudom kontrolálni magamat, így hát eljöttem onnan és még okoztam magamnak néhány durvább sérülést.

-Miért? – értetlenkedtem, s rosszat sejtettem.

-Mert Luke nem okozott nekem durva sérüléseket é azzal nem mehetem volna el a rendőrségre. Hihetővé kellett tennem, azt hogy rám támadt, és így már nyugodtam tehettem feljelentést ellene.

-Tessék? – döbbentem le. – Zayn én…

-Semmi baj, Emily. – fogtam meg a kezemet. – Luke többet nem fog ártani nekünk, túlságosan is megijedt, hogy lecsukatom.

-Zayn mit tettél?! – rántottam el a kezemet és felálltam.

-Megmentettem a kapcsolatunkat.

-Nem. – ráztam meg a fejemet. – Pontosan olyanná váltál, mint Luke! A saját céljaid érdekébe képes vagy másokat eltaposni! – kiáltottam rá.

-Te most Luke-t védet? Hát mégis érzel iránta valamit?

-Nem! – csattantam fel. – Itt most nem arról van szó, hogy Luke megérdemelte vagy sem, hanem arról, hogy mit tettél! Teljesen vak vagy? Luke is pontosan ugyanezt csinálta hónapokkal ezelőtt velünk! Lesüllyedtél az ő szintjére!

-Neked teljesen elment az eszed! – állt fel dühösen. – Ha nem akarod újra kezdeni a kapcsolatunkat, akkor mond meg!

-Nem erről van szó, Zayn! Megváltoztál… már nem az a fiú vagy, akibe beleszerettem egykor. Most már olyan vagy, mint az ellenséged és még csak észre se veszed!

-Ez nem igaz! Én szeretlek és az vagyok aki voltam! Fejezd be ezt a hülyeséget Ems! – kérte szelíden.

-Én viszont képtelen vagyok szeretni valakit, aki ilyenekre képes. Tudom lehet, hogy Luke-nak igaza volt; nem ő tette tönkre a kapcsolatunkat, hanem te!  - vágtam hozzá. – Ha nem tettél volna semmit jobban jártunk volna mindketten.

-Ezt te sem gondolhatod komolyan. – meredt rám döbbentem Zayn.

-De sajnos igen. - haraptam be az alsó ajkamat. – És most tűnj innen Zayn, míg szépen mondom! Soha többé nem akarlak látni!

  Láttam Zayn arcán, hogy először ellenkezni akar, de végül csak megrázta a fejét és megfordult.

-Ég veled Emily. – mondta, majd hallottam, hogy az ajtó becsukódik mögötte, én pedig zokogva rogytam le a földre. Nem tudtam elhinni, hogy az, akit szerettem ilyenné vált. Hová lett az a fiú, akit szerettem? Aki mindig őszinte volt, és nem lett volna képes ilyesmire? Hol van? Vissza akarom kapni őt!