38. Fejezet

Hali! Köszönöm az előző részhez érkezett kommenteket, remélem ez a rész is tetszeni fog nektek! :) Jó olvasást! :) xx MissLocsiFecsi

~"CSAK ELŐRE NÉZZ".Ja, könnyű mondani, de amikor mindenről ő jut eszembe, és ő csak a múlt, akkor egyszerűen nem tudok a jövőre gondolni..~

 

~Hope szemszöge~

-Igen, most indulok. Nem Zayn, nem lesz semmi baj. – forgattam a szemeimet miközben idegesen kerestem a kulcsaimat és próbáltam megnyugtatni Zayn-t telefonon keresztül, hogy a tervünk jó úton halad.

-Rendben. – sóhajtott fel. – Hívj fel, ha van valami.

-Úgy lesz. – feleltem.

-Bárcsak én is ott lehetnék… - morgolódott Zayn a vonal másik végéről.

-De nem vagy, mert neked most a turnén van a helyed! Hidd el én is kézben tudom tartani a dolgokat.

-Jól van, megértettem. Szia.

-Szia, Zayn. - tettem le a telefont, majd az akkor megtalált kulcsaimat felkaptam és sietve távoztam a házból.

  Emily nem tudott róla, hogy éppen hozzá tartottam, de ez nem véletlenül volt így. Zayn-el úgy gondoltuk így nem lesz ideje álarcot húzni a fájdalmára – ha tényleg fáj neki Zayn-t mással látni. És ha igazunk lesz, akkor már tulajdonképpen majdnem sikerült elérni a célunkat.

  Egyrészt segíteni akartam Emily és Zayn-nek másrészt arra volt szükségem, hogy valami elvonja a gondolataimat Harry-ről. Amikor két héttel ezelőtt megmondtam neki, hogy nem tudok megbocsátani és időre van szükségem, Harry megértette és nem hívott, keresett többet. Arra várt, hogy én lépjek, de amíg magam se tudtam, hogy képes lennék-e a megbocsátásra, nem hívhattam fel.

  Féltem attól, ha most engedek neki, akkor újra megtörténhet ugyanez. A csalódások és szakítások egymást követnék és egyikünknek se tenne ez jót. Csakhogy szerettem őt. Lehet, hogy nem bocsátottam meg neki, de szerettem, és ezt nem tagadhatom.

  Makacsul megráztam a fejemet, hogy elhessegessem a kellemetlen gondolatokat. Időközben Emily házához értem.  Mélyen felsóhajtottam, majd bekopogtam. Az ajtó a harmadik kopogásra kinyílt és Emily meglepődött arcával találtam szembe magamat. Az arca piros és puffadt volt, a szemei pedig feldagadtak. Pontosan úgy nézett ki, mint aki sírt, sőt zokogott.

-Hope, szia. – erőltetett mosolyt az arcára. – Nem vártalak.

-Rég találkoztunk. – mondtam. – Ideje lenne megbeszélni ennek az okát, nem gondolod? Ugye bemehetek?

  Emily rezignáltan bólintott, majd szélesebbre tárta az ajtót.

-Persze.

-Valami baj történt? – kérdeztem, miközben levettem a kabátomat és követtem Emily-t az emeletre, a szobájába.

-Nem, miért? – fordult hátra.

-Csak úgy kérdeztem. – hazudtam mikor pontosan tudtam, hogy igenis volt valami baja, hiszen sírt. Leültem Emily ágyára, miközben ő becsukta az ajtót.

-Szóval gondolom azért jöttél, hogy magyarázatott adjak a viselkedésemre. – szólalt meg hirtelen.

-Igen. Bár lassan kezdem azt hinni, hogy csak lepattintottál, mert meguntál. – provokáltam.

-Tessék? – kérdezte tágra nyílt szemekkel. – Hope, én ilyet soha…

-Akkor? – fontam karba a kezeimet a mellem előtt.

-Én csak…

-Igen?

-Nem mondhatom el. – mondta végül.

-Emily! Ugyan már, ne csináld! – álltam fel. – Mond el!

-Nem tehettem! – csattant fel.

-Miért?

-Mert védenem kell azokat, akiket szeretek… - suttogta alig halhatóan.

-Emily ha ez most csak kisfogás… - néztem rá szúrós szemekkel.

-Nem! – kiáltotta. – Hope, értsd meg vannak dolgok, amiket nem szabad bolygatni. – váltott nyugodtabb hangnemre.

  Meglepődtem. Nem számítottam arra, hogy ilyen nehéz lesz Emily-ből kihúzni az igazságot, amikor tisztán látszott rajta, hogy bántja valami – remélhetőleg Zayn új barátnője.

-Emily. – léptem oda hozzá. – Nem akartam erőltetni a dolgot, csak fáj, hogy tudom valamitől szenvedsz, és én nem segíthetek. – mondtam egy kicsit lágyabb hangon.

-Sajnálom Hope, de nem mondhatom el. Ha csak ezért jöttél, akkor már el is mehetsz.

-Nem megyek el, a barátnőm vagy é nem hagylak egyedül, bármit is tegyél. – öleltem át. – Figyelj bármi is a baj, meg fogod tudni oldani. Mint mindig.

-Attól tartok most nem… - suttogta. – Kérlek, ne haragudj rám.

-Nem haragszom, csak aggódok érted.

  Láttam rajta, hogy alig tudja visszafogni magát, hogy el ne sírja magát. Próbált erős maradni.

-De ne beszéljünk róla, inkább azt mond el mi van veled?

-Hát szeretnék valamit kérdezni… Amikor Zayn-nel voltál te is kaptál ilyen leveleket? – nyújtottam felé egy köteg felbontott levelet.

-Micsoda? – nézet rám értetlenül.

-Amióta Harry egy interjúba bejelentette, hogy együtt vagyunk, valaki folyamatosan ezeket dobálja be a postaládánkba és néha úgy érzem, hogy valaki figyel. De lehet, hogy csak bemagyarázom magamnak… - vontam vállat.

  Emily lassan vette át a leveleket és olvasta el őket.

-Ezt az írást ismerem.  –ráncolta össze a homlokát. – Ez Ivy.

-Az ki?

-Az egyik osztálytársam. – felelte. – Azt hiszem megszállottam rajong a One Direction-ért. De nem hiszem, hogy beváltaná a fenyegetéseit. – nézett fel. – Ismerem, és tudom, hogy csak nagy a szája, de fél tenni bármit is.

-Amúgy se akartam törődni a levelekkel. Mindig csak azt írta; hagyd békén Harry-t ő az enyém. Már csak azt nem értem, honnan tudja, hogy hol lakok.

-Amilyen elszánt és gazdag, biztos felbérelt valakit, hogy kutasson fel. De ne aggódj, majd én beszélek a fejével. Van egy dolog, amitől még ő is tart. – mondta.

-Remélem nem akarod megfenyegetni hogy kinyírod. – mondtam ironikusan.

-Nem, dehogy. – mosolyodott el. – Csupán tudom, hogy nagyon fél a szüleitől, és megtudják, hogy a lányuk mit csinált biztos nem hagyják szó nélkül. – vont vállat.

-Szerintem elég közölnöd vele, hogy Harry és én szakítottunk és az is bőven elég lesz… - motyogtam.

-Tessék?

-Volt egy kisebb összetűzésünk, de nem akarok róla beszélni. – zártam le a témát ennyivel. Igazából azért nem akartam róla beszélni, mert akkor el kéne mondanom az igazságot, amit jobb ha Emily nem most tud meg.

-Sajnálom. Úgy érzem ez nem a mi évünk. – tette a vállamra a kezét. – Viszont most mennek kell.

-Hová? – kíváncsiskodtam.

-A húgomért el kell mennem az óvodába. – felelte.

  Értetlenül néztem az órámra, ami negyed hatot mutatott. Kicsit furcsának találtam, hogy csak most megy a húgáért.

-Oké, addig megvárlak itt.

-Nem, nem kell. Sokára érünk vissza….mert még bevásárlunk is. – mondta gyorsan.

-Hát rendben. – egyeztem bele és azzal felálltam.

  Emily lekísért a földszintre, s elköszöntünk egymástól, majd kiléptem a hűvös késő esti levegőre. Tudtam, hogy Emily hazudik ezért, úgy döntöttem elbújok a ház mögött és kiderítem hová is megy igazából.

  Pár perccel később barátnőm egy hosszú zöld kabátban lépet ki az ajtót, majd gondosan becsukta az ajtót. Kétszer is körbe pillantott, mintha attól félne, hogy valaki észreveszi. Sietős lépésekkel indult el, én pedig óvatosan követni kezdtem.

  Hamar rájöttem, hogy igazam volt, nem a húgáért ment, hanem pár utcával arrébb egy sárga házhoz vezetett az útja. Gyorsan elrejtőztem egy bokor mögött, majd vártam, hogy ajtót nyissanak Emily-nek. 

  Amikor megláttam, ki nyitotta ki az ajtót, majdnem hanyatt estem, meglepetésemben. Luke volt az hatalmas vigyorral az arcán. Akkor már végképp nem értettem semmit. Most akkor Zayn vagy Luke érdekli?

  Éppen dühösen föl akartam állni és az arcába vágni, hogy „neked ez az a marha nagy gond?”, amikor megláttam Emily arckifejezését. Olyan volt mintha rosszul lenne, amikor Luke megcsókolja, sőt úgy nézett ki, mint aki rögtön elhányja magát. Valami nincsen rendben!

  Amikor az ajtó becsukódott és ők eltűntek a házban az ablakhoz lopóztam és reméltem választ kaphatok a kérdéseimre. A fejemet nekidöntöttem a falnak és próbáltam minél halkabban levegőt venni.

-Ugyan már Ems, ne csináld ezt! Olyan hideg vagy velem!

-Attól, hogy kényszerítesz arra, hogy veled legyek, még nem foglak szeretni.

  A szám elé kaptam a kezemet és óvatosan benéztem az ablakon. Emily háttal állt nekem, Luke pedig az egyik fotelben ült látszólag kényelmesen.

-Csak nem az a baj, hogy Zayn-nek máris új barátnője van? Látod, én csak jót tettem veled azzal, hogy megszabadítottalak tőle!

-Luke, te nem jót tettél velem, hanem tönkre tetted az életemet, azzal hogy megzsaroltál. A vád ejtése, ha szakitok Zayn-nel… Vagy talán rosszul emlékszem?

-Nagyon is jól emlékszel kicsim, de azt kihagytad, hogy úgy szólt a megegyezés, hogy tanúsítasz irántam kedvességet és gyengédséget, vagy… - vigyorgott kajánul Luke.

  Láttam, hogy Emily keze ökölbe szorul, de nem tesz semmit.

-Bármit is teszel, nem tudlak szeretni. – mondta halkan. – Én csak őt szeretem, akkor is ha ő már nem…

  Dühösen ellöktem magamat a faltól és futni kezdtem, de még fél fülel hallottam Luke gonosz nevetését.  Menet közben előhalásztam a telefonomat, és Zayn számát kezdtem el tárcsázni.

-Igen? – szólt bele egy fáradt hang a telefonba.

-Zayn, helyzet van. Méghozzá nagy.

37. Fejezet

~A szerelem egy mosollyal kezdődik, egy csókkal folytatódik és egy könnycseppel ér véget ... ~

~Hope szemszöge~

-Harry!

-Ez nem az aminek látszik, haver… - kezdte Zayn a magyarázkodást.

-Hagyd abba! Nem érdekelnek a hazugságaid! – vágta be maga mögött az ajtót.

-Harry, mi csak… - léptem oda hozzá és a vállára akartam tenni a kezemet, de ellökte.

-Ti csak, mi? Azt hiszed hülye vagyok? Mindent hallottam!

-Harry mióta állsz az ajtó előtt? – kérdeztem kétségbeesetten, mert tudtam, ha valóban mindent hallott volna, nem lenne így kiborulva.

-Elég régóta ahhoz, hogy tudjam éppen megcsalni készültél a legjobb barátommal!

-Nem, Harry félreérted mi nem…

-De igen, Hope, pontosan azt tettétek!

-Harry hallgass meg! – könyörögtem.

-Haver nagyon félreértettél valamit, mi…

-Elég! – hallgatatta el fiút Harry. – Elég! Soha nem hittem, hogy egyszer egy ribanc lesz a barátnőm és a legjobb barátom játékává válik.

-Harry… - hátráltam, s úgy érzetem magamat, mintha pofon vágtak volna. Talán az is jobb lett volna… mint Harry keserű szavai, amelyek a szívembe vágtak.

-Hagyd Hope, ennek most van vége! Nem akarlak többé látni, tűnj el az életemből! – ordította, mire könnyek kezdték csípni a szememet. – Most már nem számít, mit mondasz, semmit sem akarok tőled! – mondta valamivel halkabban.

  Ekkor kirohantam a ruhatárból át a buli középpontján, ki az utcára. Soha nem sírtam mások előtt, és most sem akartam. De egyszerűen annyira fájtak Harry szavai, hogy nem tudtam visszatartani őket. A látásomat teljesen elhomályosították a sós könnyek, s azt sem tudtam hirtelen hol vagyok. Dudaszót hallottam és egy rántást a karomon.

-Vigyázz már! – kiabált rám valaki, én pedig arrébb botladoztam az út széléről. A hangja és külalakja elmosódott. Minden elmosódott…

-Hope! – kiáltott valaki utánam. Reménykedve megfordultam, hátha Harry jött utánam, de csak Zayn volt az.

-Mit akarsz? – csattantam fel. – Az egész a te hibád! –estem neki, és a mellkasát kezdetem püfölni. –Mi a francért kellett az a hülye színjáték, ha? Utállak, utállak! – ütöttem tovább sírva.

-Ssss. – próbált nyugtatni és az ökleimet gyengéden lefejtette magáról és magához ölelt. - Minden rendben lesz, Harry lenyugszik, és akkor elmondjuk neki az igazat!

  Csak fél fülel hallottam a hangát, mert a hangát annyira elnyomta a zokogásom. Az arcomat a mellkasába temettem és elmerültem az önsajnálatomban.

-Miért? – suttogtam.

  Talán tíz perc telt el, amikor végre képes voltam rendes ember módjára viselkedni. Elengedtem Zayn-t, s letöröltem a könnyeimet.

-Sajnálom, hogy neked támadtam. – motyogtam. – Ez annyira az én hibám is, mint a tiéd.

-Semmi baj. Gyere, haza megyünk. – kezdet el húzni.

-Nem. Dolgod van. – mondtam.

-Hope!

-Ne is ellenkezz, nem érdekel. Ha már az én kapcsolatom bukott, a tiéd meneküljön meg. Azért még lehet valamit tenni, és teszünk is! – jelentettem ki határozottan. - Úgyhogy most visszamész abba a hülye buliba és felszedsz valakit, érteve vagyok?

-Igen.  –bólintott. – Igazad van, és ne aggódj minden rendben lesz!

-Azt mondjuk kétlem…

  Zayn távozása után még órákig az utcán lézengtem, nem voltam hajlandó visszamenni a szállodába, főleg úgy, hogy Harry-t véletlenül ott találom a szobánkban… Végül, mikor már a nap elkezdett felkenni rászántam magamat, hogy visszamenjek. Remegő kézzel nyitottam be szobába,s megkönnyebbülés öntöttel el, amikor láttam üres. Fáradtan masszíroztam a halántékomat és léptem oda az ágyhoz. Ekkor egy papír fecnit vettem észre rajta, ami gondosan összehajtva hevert az ágy közepén. Lassan nyúltam érte és nyitottam szét.

11:30-kor indul a géped vissza Londonba.

H.

  Csalódottan ráncoltam össze a homlokomat és gyűrögettem a papír sarkát. Döntött. Döntöttem. Felpattantam az ágyról és gyorsan a bőröndömbe kezdtem hajigálni a ruháimat. Fél óra elteltével teljesen kész lettem. Gyorsan az órámra pillantottam, ami 6:00 mutatott. Az asztalról elemeltem egy kis papírt és sebtében ráfirkantottam pár mondatot.

Ha nem is hallgatsz meg, hogy akarsz elítélni? Mert könnyű úgy ítélkezni, hogy nem ismered a fél igazságot sem! Soha nem hittem volna, hogy ilyesmi történik velünk… de az fáj a legjobban, hogy meg sem próbáltál nekem hinni. Tudod egyszer igaza volt annak, aki azt mondta: szeretni mindig fáj…

Hope

A levelet az előző üzenet helyére tettem, majd a bőröndömet magam után rángatva hagytam el a szállodát, amiben síri csend honolt, az egyetlen zajforrás a bőröndöm kerekének csattogása volt.

  Gyorsan fogtam egy taxit, amibe a sofőr segítségével bepakoltam a kis csomagomat, majd beszálltam.  Egész úton szomorúan bámultam ki az ablakon az éppen akkor ébredező városra. Még akkor is nehezemre esett felfogni a történteket.

  A reptérre érkezve kifizettem a fuvart és leültem a váróterembe. Arcomat a tenyerembe temetem és vártam, hogy végre haza jussak. Borzasztóan éreztem magamat, és nagyon fájtak Harry szavai. Hiába tudtam, hogy nem igazak, attól még fájtak.

  Pát óra múlva lassan a terminál is kezdett megtelni emberekkel és megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy már félóra sincs a gépem indulásáig.

-Kérjük a Q26 Los Angeles- London járat utasait, hogy kezdjék meg a beszállást! – sóhajtva feltápászkodtam a székemről és elindultam a beszállóhely felé.

  Ekkor a telefonom megszólalt, gyorsan előhalásztam a zsebemből és kedvtelenül felvettem.

-Mit akarsz Zayn?

-Hol a fenében vagy? Mire visszajöttem, nem voltál a szobába és…

-Haza megyek.

-Mi? Hope ne tedd, Harry má…

-Elküldött, világosan a tudtomra adta, hogy hagyjam békén. Ennyi. – szakítottam félbe. – Majd még beszélünk.

-Ne, várj ez fon… - a mondatát nem tudta befejezni, mert kinyomat. Elegem volt akkora már mindenkiből és csak arra vágytam, hogy egyedül lehessek.

 -Kérem a jegyét hölgyem. – nyújtotta a kezét a jegyért az egyik légi utaskísérő.  Én pedig készségesen átnyújtottam neki és vártam, hogy rá bólintson, és felszállhassak.

-Hope!

  Rémültem kaptam fel a fejemet, a nevem hallatára és kíváncsian pásztáztam a nagy tömeget. De semmit nem tudtam kivenni az elmosódott ember kavalkádból. Vállat vontam és visszafordultam a légi utaskísérőhöz. Biztos csak képzelődtem! Túlságosan is fáradt lehetek, ahhoz, hogy felfogjam, mi történik körülöttem…

-Hope!

  Ekkor már biztos voltam benne, hogy nem képzelődőm és ideges tekintettel fordultam vissza.

-Hope, várj!

  Ledermedtem. Ezer körül is felismerném ezt a hangot. Harry. Hirtelen megpillantottam egy barna göndör hajkoronát a tömegben, aki utat próbált törni magának. Szabadkozva lökdöste az embereket, míg oda nem ért hozzám.

-Harry, mit keresel itt? – kérdeztem hűvösen.

-Én… beszéltem Zayn-nel. – lihegte.

-Igazán? – vontam fel a szemöldökömet.

-Sajnálom azt, amit mondtam, sajnálom! Kérlek, beszéljük meg! – tette a kezét a karomra, s könyörgően tekintett rám.

-Sajnálom én is… - szívtam be élesen a levegőt. – De én miért hagyjam, hogy végig mond, amit akarsz, ha legutóbb te sem hagytad?

-Ideges voltam, csak elvesztettem a fejemet. De Zayn észhez térített miután visszamentünk a szállodához!

-De talán túl későn…

-Hope ne…!

-Harry, tudod nagyon fájt az, hogy leribancoztál. – mondtam, miközben igyekeztem legyűrni a torkomban növekvő gombócot. – Tudod miért nem akartam belevágni egy kapcsolatba veled? Hát ezért, mert tudtam, hogy ez lesz a következménye. Csalódás. Mert szeretni mindig fáj, és én nem akarom, hogy fájjon!

-Én csak dühös voltam, nem gondoltam komolyan azt, amit mondtam! Szeretlek! – mondta, szinte már kétségbeesetten.

-Hiba volt szeretnem téged. Nem tudok neked megbocsátani, most nem. Még nem, ehhez időre van szükségem…

-Kérlek!

-Nem.  – ráztam meg a fejemet. – Ég veled Harry! – s egy gyors mozdulattal a gép felé indultam, oda ahová Harry-nek esélye se volt bejutnia jegy nélkül.

-Ne csináld ezt velem, kérlek! – kiabált utánam, de én mit sem törődve mentem előre és igyekeztem elnyomni a feltörekvő sírógörcsömet. Túl friss és mély volt a Harry által ejtett seb rajtam.

~2 héttel később~

Emily szemszöge

-Emily behoznád a vasárnapi újságot? – kiáltott ki a konyhából nekem Rachel nénikém.

-Repülők! – vigyorodtam el és felpattantam a kanapéról a húgom mellől, akivel éppen egy rajzfilmet néztünk.

  Gyorsan kiszaladtam a kapuhoz és kikaptam a postaládából az újságot, majd rohantam is vissza, menekülve a hideg reggeli levegő elől. A konyhába érve ledobtam az asztalra az újságot, majd egy bögre meleg teáért nyúltam, miközben a nénikém reggelit készítette a húgomnak.

  Amíg arra vártam, hogy elkészüljön a tojásrántotta lustán lapozgatni kezdtem az újságot. Éppen ásítottam egyet, amikor a szemem megakadt egy cikken.

„A One Direction rosszfiúja halálosan szerelmes!

Amber az igazi, érzem! Most már el se tudnám nélküle képzelni az életemet! Még soha nem szeretem senkit ennyire. – nyilatkozta az immár 20 éves sztár a minap. Barátai és családja teljesen meg van lepődve, hogy a fiú így érez a csupán kétes kapcsolattal lévő. Úgy tűnik Zayn fejét teljesen elcsavarta a gyönyörű orosz modell!

  Bár sokan rosszindulatúan azt állítják, hogy a kapcsolat virág életű lesz, Zayn mindezt tagadja és teljesen biztos abban, hogy megtalálta a boldogságot. Bandatársa, Harry Styles szerint soha nem látta barátját még ennyire szerelmesnek, mint most.

  Becsuktam a szememet és arrébb dobtam az újságot, s mély levegőt vettem. Ha nem láttam volna a cikk alatt a képet - ahol Zayn és egy szőke lány mosolyog a kamerába – nem hiszem el, hogy máris talált valakit magának.

-Rachel néni, ma a szobámba reggelizek! – mondta és meg se várva a válaszát felrohantam a szobámba.

  Sírva dőltem az ágyamba és magamba elküldtem a pokolba Luke-ot. Az egész az ő hibája! Miért kellett neki belerondítania az életünkbe? Annyival jobb volt nélküle! Ha nem lenne, most én lennék azon a képen Zayn-el és nem az a modell lány.

-Utállak! – vágtam a falhoz a párnámat dühösen és lekuporodtam a földre tovább sírni az elvesztett szerelmem miatt…

Top Secret

Köszönöm szépen Sophie.xx - nak! :)

Szabályok:

1. Ha megkaptad a DÍJAT, készíts róla egy bejegyzést és tedd ki a fent látható KÉPET!
2. ŐSZINTÉN kell válaszolnod a kérdésekre!
3. Összesen 5 SZEMÉLYNEK kell tovább adnod.
4. Ezt egytől-egyig ÁT KELL MÁSOLNOD a lapodra, kivéve a válaszokat!
5. A díjat VISSZAFELÉ NEM LEHET adni! (Annak nem adhatod akitől kaptad, viszont többször is kaphatsz ilyen díjat!)

1.)

Megvan.

2.)  

1. Mi a keresztneved, hogyan becéznek?

    Titok :P

2. Melyik dalon tudsz igazán sírni?

    Nincs ilyen.

3.Félsz a sötétben?

   Nem.

4. Szerelmes vagy valakibe?

    Nem.

5. Mi volt az eddigi legcikibb dolog, ami életedben történt veled?

    Hát nem is tudom...sok van, pl mindig elesek :P

6. Gondolatban öltél már meg valakit?

    Persze, nem is egy embert :P

7. Szerinted péntek 13.-a szerencsét, vagy szerencsétlenséget jelent?

    Nem hiszek benne.

8. Van olyan dolog, amit még a szüleidnek sem árultál el?

     Nagyon sok...

9. Hallgatsz olyan zenét, amit mások előtt cikinek érzel?

    Nem..

10. Kiskorodban sírtál, ha szurit kaptál?

     Nem.

11. Mit tennél, ha hirtelen híres lennél?

     Utazgatni a világban és új emberekkel ismerkedni :)

12. Szoktál álmodozni?

      Mindig!

13. Járnál Chace Crawforddal?

      Nem.

14. Hány gyereket szeretnél? Fiú/lány, neveik?

     Passz, de még van időm kitalálni :P

15. Adni vagy kapni jobb?

     Mindkettő!

16. Titkom:

      Titok!

17. Bakancslista:

     Nincs.

(Mivel már a másik blogomon megkaptam, nem tudom újabb embernek tovább adni, sorry)

36. Fejezet

 Hali! Nagyon, nagyon köszönöm a 30 rendszeres olvasót! Egyszerűen hihetetlenek vagytok :) Bizonyára észrevettétek, hogy új a desing, szóval mi a véleményetek róla? Nekem személy szerint nagyon bejön és imádom :) Mivel hamarosan eléri a blog a végét az események kezdenek kiéleződni és felgyorsulni minden szereplőnél, és csak szólok nagyon gonosz leszek! :P xx MissLocsiFecsi

~ Van, hogy egy apróság megváltoztatja az életünket. Hirtelen, amikor a legkevésbé számítunk rá, történik valami, és új irányba indít. Olyan útra, ami csupa meglepetés. Hová érkezünk? Ez az út maga az élet. Így keressük a fényt. De hogy megtaláljuk a fényt, előbb át kell jutnunk a sötétségen. ~

~Hope szemszöge~

-Jól van, azt tegyék az asztalra! – mutattam a munkásoknak a terem bal szélén meghúzódó nagy asztalra.

Még mindig nem tudom elhinni, hogy elvállaltam ezt! Ha emiatt kötök ki a temetőben nagyon megverek valakit!

Elgondolkozva figyeltem a kék egyenruhát viselő munkásokat, akik lassan egy órája hordák be a szükséges kelékeket a hatalmas terembe, amit Zayn születésnapi bulijára béreltünk ki. Az asztalok már a helyükön voltak, de a bárpultnak még a fele se volt készen. A homlokomat összeráncolva próbáltam kitalálni, hogy hogyan is használjuk ki a terem nagyságát.

-Nem, nem! Azt vigyék el innen! – kiáltottam rá egy férfire, aki éppen középre tolt be egy asztalt. – Nem kell több asztal!

  Dühösen csaptam le a pultra a jegyzetfüzetemet és a tenyerembe temettem az arcomat. Oké, csak vegyél mély levegőt és nyugodj meg! Ne hagyd, hogy kiborítsanak! – gondoltam fáradtan, s az órámra pillantottam.

  Éppen amikor felegyenesedtem, karok fonódtak a derekam köré.

-Harry. –mosolyodtam el. Egy halk sóhaj kíséretében a fülemhez hajolt, lehelte csiklandozta az arcomat.

-Ne Harry, ez csikiz! - fordultam meg a karjában és egy apró puszit nyomtam a szájára.

-Örülsz nekem? – kérdezte incselkedően.

-Hát… mit kapok, ha nem?

-Nagyon, nagyon súlyos megtorlást… - suttogta, majd szájával súrolta az enyémet.

  Felsóhajtottam, majd elnevettem magamat.

-Te sose játszol tisztán. – háborogtam. - Megadom magamat; örülök neked. – fontam a karjaimat a nyaka köré és megcsókoltam.

-Hm… - húzódtam el tőle egy kis idő múlva. – Még nagyon sok dolgunk van!

-Kell segítség?

-Harry Styles, úgy emlékszem te tegnap azt ígérted nekem, hogy reggel az lesz az első dolgod, hogy ide gyere segíteni! Ehhez képest már dél is elmúlt! – kocogtattam meg az órámat.

-Sajnálom, de korán volt az még nekem. – vont vállat.

-Ki gondolta volna?! Na gyere! – húztam a pulthoz. – Kezdj neki az italok kipakolásának! Szólj, ha végeztél! –hagytam ott. S ekkor megpillantottam az éppen akkor belépő Niall, Liam és Louis-t.

-Fiúk, éppen jókor! – üdvözöltem őket. – Munkára fel! – kiáltottam el magamat.

  A három srác egy grimasz kíséretében állt be segíteni. Gyorsan kiosztottam a feladatukat, majd én is a dolgomra mentem.

  Két óra múlva úgy tűnt lassan minden a helyére kerül. A italok és a harapnivalók a pulton és az asztalokon elszórva helyezkedtek el. A táncparkettet már akkor villogó fények járták be és a zene dobhártya szakasztóan üvöltött.

-Oké, fiúk, végeztünk! – csaptam össze a tenyereimet és megkönnyebbülten felsóhajtottam. – Nyomás átöltözni! – adtam ki a parancsot és Harry-vel az oldalamon visszaindultam a hotelbe.

~

  Az öltözködés nálam soha nem tartott sokáig, főleg akkor nem, amikor siettem. Magamra kaptam egy szoknyát és egy fölsőt és máris késznek nyilvánítottam magamat. 

A fésűt párszor gyorsan végighúztam a sötét loboncomon, majd beleléptem a kedvenc cipőmbe. Éppen amikor kész lettem, kopogást hallottam az ajtó felől. Elmosolyodtam.

-Gyertek!

  Az ajtó kinyílt és megpillantottam az öt fiút, ahogy az ajtó előtt tolonganak. Harry lépet be először és szédítő gyorsasággal mellettem teremett. Belepuszilt a nyakamba, majd a fülemhez hajolt.

-Gyönyörű vagy, Hope! – suttogta.

-Köszönöm. – kapaszkodtam bele az ingjébe és közelebb húztam.

  Egy figyelmeztető köhögés szakította félbe a pillanatot. Elváltunk egymástól, majd a fiúkra mosolyogtam és elindultunk kifelé.

-Bulira fel! –kiáltottam fel.

  Pár percen belül a party közepén találtuk magunkat. Rengeted ember volt a terembe, ami egészen másképp nézett ki akkor, mint délelőtt. Zayn-t mindenki nagy lelkesedéssel üdvözölte és jó kívánságokkal, s ajándékokkal halmozták el.  Örültem annak, hogy nem egy béna meglepetés bulit rendeztünk, mint a filmekben, sokkal jobb volt így, hogy Zayn mindenről tudott. És mint kiderült Zayn nem is szerette a meglepetéseket, mi pedig ezt tiszteletben tartottuk.

  Az ajándékozásra rögtön az elején történt meg. Zayn tőlem és Harry-től közösen kapott egy kínai teakészletet, hozzá illő füstölővel. Harry szerint, barátja azóta akart ilyet mióta járt egy New York-i kínai teaházban, ami nagy benyomást tett rá.

  Liam-től egy karórát kapott, Louis-tól egy ’vas happenin-es pólót kapott, Niall pedig egy dedikált baseball ütővel ajándékozta meg.

  Nem sokkal később Harry-vel kezdtem táncoltam. Élveztem a zene ritmusát, és ahogy dübögött a fülembe. Harry végighúzta az ujjait a gerincemen, majd a derekamon simította végig a kezét. Felnyögtem az érintésére, s fejemet hátravetve táncoltam tovább. Forró lehelete a nyakamat csiklandozta, mire én felnevettem. Harry magához húzott és durván megcsókolt. Minden egyes érintése forró tűzként égette a számat, s bőrömet. Amikor félbeszakította a csókunkat, az ajkaim egy újabb csókért könyörögtek, nem törődve az égető fájdalommal, amit a durvaság hagy maga után.

-Elmegyek valami innivalóért, jól? – kérdezte rekedt hangon.

-Jó. – bólintottam és tovább folytattam a táncot.

  Hirtelen Zayn-t pillantottam meg, ahogy egy hosszú szőke hajú lánnyal társalog. A lány összeráncolta a homlokát és furán nézett a fiúra, majd megrázta a fejét és odébb állt. Megálltam a tánccal és átverekedtem magam a tömegen, hogy Zayn-hez érjek.

-Hé nem úgy volt, hogy becsajozol? – vontam kérdőre. – De már elmúlt éjfél is és te még mindig egyedül vagy!

-Tudom és …

-Mi? – próbáltam meg túlkiabálni a hangos zenét, mert semmit nem értettem abból amit Zayn mondott. – Nem hallok semmit, gyere menjünk inkább be a ruhatárolóba! – húztam az említett helyiség felé.

  Bementünk a kis szobába, ami tele volt kabátokkal és keresztbe font kézzel megálltam Zayn előtt.

-Szóval? Miért nem tart sehol még a terv?

-Mert… nem tudom… - vont vállat. – Majd jobban próbálkozom…

-Hé Zayn ez a te szülinapod, töltsd úgy, ahogy szeretnéd! – mondtam egy kicsit kedvesebb hangon. – Talán hülyeség volt ez az egész dolog a…

-Nem! – szakított félbe és kihúzta magát. –Végig csináljuk! - mondta határozottan. – De…

-De mi?

-Segítened kell.

-Mégis miben?

-Hogy hogyan csináljam!

-Te…tessék? – kérdeztem tágra nyílt szemekkel.

-Nézd, ne nevess ki, de fogalmam sincs, hogy szedjek fel valakit.

-Mi van? Zayn, ne csináld már!

-Nem, én komolyan mondom. Emily a második barátnőm volt, és én azt nem nevezném felszedésnek, hogy amnéziáson segítettem neki az emlékei visszaszerzésében… És különben is ő fontos volt nekem… csak úgy jött a többi… de fogalmam sincs, hogy hogyan kezdjek ki valakivel, aki nem érdekel, és nem is tetszik, mert mást szeretek…

-Öhm értem…aszem. – néztem rá furán. Már megint mibe keveredtem? – Akkor talán…ö… próbáljuk el a szitut. – vetettem fel.

-Jó.

-Oké, akkor én leszek a dögös plázacica üres fejjel, de cuki pofival. – jelentetem ki. – Istenem! – nyögtem kétségbeesetten.

-Kezdjük! – nézett rám várakozóan Zayn, mire én bólintottam.

-Szia, szépfiú. – erőltettem mosolyt az arcomra, s legyűrtem a röhögő görcsöt. – Csak így egyedül? – léptem hozzá közelebb.

-Hát úgy látom nem sokáig. – mosolyodott el ő is. – Egy ilyen csinos lány, mit te mit keres egyedül itt? – bókolt.

-Reméltem, hogy nem kell egyedül töltenem az estét. – búgtam bájosan és igyekeztem nem elhányni magamat a nyáladzástól.

-Ööö hát…

-Zayn! – szóltam rá. – Ne ijedj meg, csak játszd tovább a szerepedet!

-De én senkivel nem akarok lefeküdni! – csattant fel.

-Tudom, de ha nem mész bele a játékba, semmi esélyed! Zayn, ez a hely több nyomulós libával van tele, mint amennyit meg tudnál számolni! Gyerünk!

-Oké. – nyelt egy nagyot. – Én se vágyok másra, minthogy veled töltsem az éjszakát. Biztos vagyok benne, hogy jól fogunk szórakozni! – nevetett fel.

-Mit szólnál előtte egy csókhoz? Nem akarok a buli végéig várni… - nyafogtam.

-Ó baby tudod, mi kell nekem! Így is túl sokat vártam rád! –lépet még közelebb. Én is követtem a példáját s már csak egy pár centiméterre voltunk egymástól. Nem állt szándékomban megcsókolni, ahogy neki sem engem, csak látni akartam, hogy képes-e majd ha eljön az idő, elmenni a végéig.

  Már éppen gratulálni akartam neki a tökéletes játékért, és hogy arcán nem ült ki a habozás, amikor az ajtó kivágódott.

-Harry! – kiáltottam fel és rögtön hátrálni kezdtem Zayn-től.